Események

Az 1768-ban újra alapított plébánia égi pártfogója Szent József. 2018-ban, az egyházközség jubileumi évében a hívek vágya teljesül, akik kérték, hogy Szent József hathatós oltalma mellett két kortárs szent pártfogásába kerüljön közösségük. Szent II. János Pál pápa ereklyét kérték a nyugalmazott krakkói bíboros úrtól Stanisław Dziwisz-től, aki szívesen meghallgatta és teljesítette kérésünket. Mivel az egyházközségben

Tovább


Már két hónapot tudhat maga mögött Szent József missziós küldetésének jubileumi útjából. Természetesen a közösség imája és figyelme tovább kíséri őt nemes feladatának teljesítése során. Meggyőződésünk, hogy nem csak a befogadó 52 család kíváncsi az ő pártfogó szeretetének megnyilvánulásaira, hanem minden jóérzésű ember. Ezért is számolunk be minden hónapban az adott családok kapott ajándékairól. Az

Tovább


március 13. kedd Az egyeki Szent József Plébánián tart lelkinapot Barsi Balázs ferences atya március 13-án. Barsi Balázs ferences szerzetes húsz éve vezeti a sümegi rendházat, melynek falai közül, az atya tollából olyan gondolatok indultak el, melyek mindig, minden körülmények között irányt mutattak, s amelyek megváltoztathatnák a morálisan meggyengült Európát. Balázs atya napjaink legismertebb és

Tovább


Az „Egyekről Egyekre” című előadássorozat második alkalmán Szegedi Kálmán, a Debreceni Jézus Szíve plébánia papja volt kedves meghívott vendég az Egyeki Szent József plébánián. Kálmán atya gyökerei itt fakadnak, a mi nagyjaink közül való. Az előadás kezdete előtt a házigazda Papp László büszkeséggel telt szívvel mutatta be az egybegyűlteknek azt az Irgalmas Jézus képet, melyet

Tovább


Ünnepi vesperás Egyeken

2018. február 12.

Az igazak tanácsában nagy az Úrnak műve ünnepi vesperás Egyeken  Mivel a zsolozsma az Egyház, vagyis a teljes misztikus test Istent nyilvánosan dicsőítő szava, ajánlatos, hogy a kórusra nem kötelezett klerikusok is, és főként az ugyanott élő vagy valamely alkalomra egybegyűlt papok közösen végezzék el a zsolozsmának legalább egy részét. Mindazok pedig, akik a szent

Tovább


Ferenc pápa körlevelét olvastuk vasárnap, melyet a Betegek XXVI. világnapjára írt. Az Egyeki Szent József Plébániatemplomban, Tiszacsegén és Újszentmargitán is a betegek szentségének közösségi kiszolgáltatása történt azok számára, akik az idős kor vagy a betegség keresztjét hordozzák. „A kereszt kimondhatatlan fájdalma keresztüldöfi Mária lelkét (vö. Lk 2,35), de nem teszi bénulttá. Éppen ellenkezőleg, mint az

Tovább


Mennyei aranyéremért szolgálunk lektorokat avattak Nyíregyházán- 2018. február 3. „Amikor Jézus kiszállt és látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve.” (Mk 6,34) Ez a mondata a Szentírásnak, amelyet ma felolvastatott az Egyház a megváltás titkához vezet bennünket – kezdte homíliáját Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök február 3-án, amikor a nyíregyházi társszékesegyházban 14 lektort avatott fel.

Tovább


Útjára indult Szent József vándor szobra – az első hónap tapasztalatai Eltelt az első hónap kedves szentünk, Szent József missziós küldetésének jubileumi útjából. Természetesen a közösség imája és figyelme kíséri őt, nem hagyva magára nemes feladatának teljesítése közben. Meggyőződésünk, hogy nem csak a befogadó 52 család kíváncsi az ő pártfogó szeretetének megnyilvánulásaira, hanem minden jóérzésű

Tovább


Vendégünk, Mészáros László – a Debrecen – Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász igazgatója- körében gyűltünk össze az Egyeki Szent Ferenc Karitász 2018-as év első, s egyben alakuló értekezletére. A több mint 20 éves egyeki múltra visszatekintő karitatív tevékenységekhez kapcsolódva, az eddigi tapasztalatokra építve, a kitartó tagokat megőrizve, újabb lehetőségekkel ötvözve, s új tagokkal kiegészülve folytatódik a szolgálat.

Tovább


A Jubileumi évet előkészítő előadások sorát méltóképpen, Palánki Ferenc püspökatya előadásával zártuk. A 2018. évben újabb előadások megrendezésére kerül sor az Egyeki Szent József Plébánia szervezésében, melynek címe: Egyekről Egyekre. Egyeken korábban szolgált, illetve Egyekiek által kiimádkozott, itt született papok osztják meg kilenc hónapon át tapasztalataikat, élményeiket. Minden hónap harmadik szerdáján az est látogatóit szolgálataik

Tovább