A papság Jézus szívének szeretete – 15 éve szentelt papok hálaadása Tiszacsegén

„A papság Jézus szívének szeretete”, mondta gyakran a szentéletű ars-i plébános.  Ez a megható kifejezés mindenekelőtt segít minket abban, hogy szeretettel és hálával idézzük fel, milyen óriási ajándékot jelentenek a papok, nem csak az egyháznak, hanem magának az emberiségnek.

„Egy jó pásztor, egy Isten szíve szerinti pásztor, a legnagyobb kincs, amelyet a Jóisten egy plébániának adhat, s egyike az isteni irgalom legértékesebb ajándékainak.” – ezekkel a gondolatokkal köszöntötték azokat a lelkipásztorokat, akik egy évfolyamban készültek a hivatásukra és 15 évvel ezelőtt szentelték fel őket. Bökő Péter püspökladányi plébános, Csordás Gábor nyíregyházi plébános, Ferenczi Richárd gávavencsellői plébános és Mikulyák László celdömölki h. plébános atyák gyűltek össze a tiszacsegei Magyarok Nagyasszonya templom oltára köré, hogy papságukért, hivatásukban való megmaradásukért, az eltelt években megtapasztalt isteni ajándékokért hálát adjanak.

A prédikációban az ars-i szent papnak, Vianney Szent Jánosnak szavait is felidézték:

„Ha teljesen megértenénk, mi is egy pap a földön, meghalnánk: nem félelemből, hanem szeretetből… Pap nélkül Urunk szenvedése és halála hiábavaló lenne. A pap folytatja a megváltás művét a földön. Mi haszna lenne egy arannyal teli háznak, ha nem lenne, aki kinyissa nekünk az ajtót? A pap őrzi a mennyország kincseinek kulcsát: ő nyitja ki az ajtót; ő a Jóisten gondnoka, az ő javainak kezelője..”

Mielőtt Ars-ba, egy 230 lelkes faluba érkezett, a püspöke figyelmeztette, hogy gyenge állapotban fogja találni a vallásgyakorlatot: „Kevés  istenszeretet  van   abban   az egyházközségben; majd ön gondoskodik róla, hogy legyen.” Emiatt teljesen tudatában volt annak, hogy azért kell odamennie, hogy Krisztus jelenlétét megtestesítse és tanúsítsa üdvözítő jóságát: „[Istenem], add meg, hogy megtérjen az egyházközségem; elfogadom mindazt a szenvedést, amit kívánsz, egész életemben!”: ezzel az imával kezdte meg misszióját. A szent plébános teljesen egyházközsége megtérésének szentelte magát.

A papság ajándékát nem csak a papoknak, a híveknek is meg kell köszönni, akikkel együtt, testvéri közösségben kell építeni az egyházközséget. A hálaadó szentmisére többen is eljöttek Tiszacsegéről és Egyekről. Jelenlétükkel arról tettek tanúságot, hogy szívügyüknek tartják a papság sorsát, átérezve milyen szükség van arra, hogy őszinte szeretettel viseltessenek papjaik iránt.

Egyházközsége   híveit   elsődlegesen   élete   tanúságával   tanította   a   szent   plébános. Példája nyomán tanultak meg imádkozni, szívesen megállva a tabernákulum előtt, hogy meglátogassák a szentségi Jézust.  „Nem kell sokat beszélni, hogy jól imádkozzunk” – magyarázta nekik a plébános. – „Tudjuk, hogy Jézus ott van a tabernákulumban: nyissuk ki előtte a szívünket, örvendezzünk szentségi jelenlétében. Ez a legjobb ima.” És sürgette őket:

„Gyertek a szentáldozáshoz, testvéreim, gyertek Jézushoz. Gyertek, éljetek belőle, hogy vele élhessetek…Igaz, hogy nem vagytok méltók, de szükségetek van rá!”

A pap példája tehát a legjobb tanítás. Különösen abban a szent cselekvésben, amikor a szentmisét bemutatja. Meg volt győződve arról, hogy egy pap életének buzgósága teljesen a misétől függ: „Ha egy pap felületesebbé válik, annak az az oka, hogy nem fordít figyelmet a misére! Istenem, mennyire szánalomra méltó az a pap, aki úgy misézik, mintha valami mindennapi dolgot tenne!”

Hálaadás a hivatásért, azonosulni mindjobban a papi hivatás szolgálatával, a lelkek megmentésének feladatával, személyes példaadással tanítani az imádság művészetét és összeszedetten bemutatni a szentmiseáldozatot – fogalmazott a tiszacsegei plébános, arra hívva a jelenlévőket, hogy ezeket a szándékaikat együtt tegyék az oltárra.

A szentmise befejező áldása előtt Mikulyák László gondnok úr köszönte meg a jelenlévő papoknak és híveknek, hogy templomukban adtak hálát hivatásukért, a papság ajándékáért.

PlebaniaTeam