Események

„A papság Jézus szívének szeretete”, mondta gyakran a szentéletű ars-i plébános.  Ez a megható kifejezés mindenekelőtt segít minket abban, hogy szeretettel és hálával idézzük fel, milyen óriási ajándékot jelentenek a papok, nem csak az egyháznak, hanem magának az emberiségnek. „Egy jó pásztor, egy Isten szíve szerinti pásztor, a legnagyobb kincs, amelyet a Jóisten egy plébániának

Tovább


A Tiszacsegei Római Katolikus Templomért alapítvány és az egyeki Szent József Plébánia rendezésében október 9.-én szombaton ismét megrendezésre került templomunkban, az immár hagyományos „Munkatársak lelki napja”. A tiszacsegei, újszentmargitai és egyeki hívek közül 50 fő részvételével megtartott lelkinap a hagyományos mederben telt. Papp László atya köszöntése után közösen elimádkoztuk a zsolozsma napközi imaóráját, majd meghívott

Tovább


Palánki Ferenc Debrecen-Nyíregyházi megyéspüspök úr öt évre szóló megbízást adott Mikulyák Lászlónak és feleségének Mikulyák Lajos Anikónak, hogy legjobb tudásuk szerint segítség a tiszacsegei római katolikus egyházközséget. Mikulyák László és felesége Kárpátaljáról költöztek Tiszacsegére másfél évvel ezelőtt. Kárpátalján évtizedekig dolgoztak a Karitász munkatársaiként, segítve az ott élőket. Fiúk, László Rahón szolgál plébánosként. Ideköltözésük után bekapcsolódtak

Tovább


Pünkösdvasárnap, 2020 május 31 -én újra felcsendült templomunkban az orgona hangja jelezve, hogy több hónap kényszer szünet után végre ismét tartható, biztonsági intézkedések betartatásával szentmise a hívek részvételével is. Ez az örömteli alkalom csak fokozódott azzal, hogy ezen a vasárnapon került elhelyezésre templomunkban Boldog Brenner János vértanú ereklyéje. A kézcsontból származó ereklyéket a Szombathelyi Egyházmegye

Tovább


A Tiszacsegei Templomért Alapítvány és a Szent József Plébánia 2019 október 12-én, a templom búcsúnapjához közel eső szombaton tartotta lelkinapját. Az immár hagyománynak tekinthető, minden évben megrendezendő lelki nap előadójának ezúttal Ft. Sziklai Dávid újmisés rakamazi káplán atya kértük fel. Dávid Atya előadásának témája a jövőre megrendezendő Eucharisztikus Kongresszushoz kapcsolódóan az Oltáriszentség volt. Mottónk a

Tovább


A Szent József Plébánia és a Tiszacsegei Római Katolikus Templomért Alapítvány közös szervezésében került sor 2017. október 7-én a plébánia munkáját segítő munkatársak találkozójára. A közös napközi imaóra elvégzését követően P. Szenes István, a Vianney Testvérek Közösségének priorja két elmélkedésben segítette a résztvevőket, hogy mélyebben megértsék a szentmisét, ami életünk csúcsa és forrása, ahogyan a

Tovább


Minden évben találkoznak a Szent József Plébánia és a hozzá tartozó fíliák munkatársai, képviselő testületi tagjai, sekrestyései, hitoktatói, imaközösségek vezetői, hogy megerősítsék küldetésüket az Egyház építésének szolgálatában. A túlnyomórészt protestáns többségű Tiszacsege ad otthont az egész napos eseménynek. Magyarok Nagyasszonya oltalmára szentelték fel 1941-ben a tiszacsegei római katolikus templomot, melyet Venczell Ede egri kanonok –

Tovább


2015. december 8-án kedves vendégei voltak a Tiszacsegei Fekete István Általános Iskola könyvtártermében tartott hit és erkölcstan óráknak. Tóth István hitoktató meghívására, két Szociális Testvér érkezett, hogy a hittan órán találkozzon a gyermekekkel. Anita és Ágota testvér Tiszafüreden él, és a Tiszafüredi plébánia területén végzik szolgálatukat, Társaságuk megbízásából. A Szociális Testvérek Társasága az egyházjog szerint

Tovább


Az ökumenikus imahét keretében, gyűltünk össze Tiszacsegén. A hosszú évekre visszanyúló hagyományoknak megfelelően 2014-ben is együtt töltöttünk néhány órát református testvéreinkkel. Ez évben január 20 -án és 22-én. A hétfői napon a Tiszacsegei református imateremben kezdődött a közös imádság. Református testvéreinknek jó pár pótszéket is be kellett tenniük, hogy elférjünk. Ami nem csoda, hiszen Egyekről

Tovább


Lelki nap Tiszacsegén

2013. október 5.

Hagyományteremtő szándékkal gyűltünk össze a tiszacsegei római katolikus templomban, 2013. október 5-én, hogy lelki napon vegyünk részt: hitoktatók, akolitusok, egyháztanács tagok és egyházi munkatársak. Szeretnénk, ha minden évben legalább egyszer lelki nap keretein belül is találkoznánk. Úgy tervezzük, hogy ennek az eseménynek a tiszacsegei templom búcsúnapja előtti szombat lesz az időpontja, ettől az évtől kezdve.

Tovább