Világméretű szentségimádás június 2-án
Jézus az Eucharisztia alapításakor felemeli a kenyeret és azt mondja: VEGYÉTEK, EZ AZ ÉN TESTEM!
Meghív bennünket, hogy Ővele, és általa egymással is közösségben legyünk.
Arra hívnak a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szervezői, hogy június 2-án, Úrnapja szombatján délután 5-től együtt dicsőítsük az Oltáriszentségben jelenlévő Jézust.
2017-ben, Krisztus Király ünnepén 18 országban, 840 helyszínen harmincezren imádkoztunk együtt.
A 2020-as Budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve most világszerte 2020 helyszínen szeretnénk Jézust imádni.
Ehhez az kell, hogy Ti is velünk tartsatok. Legyetek részesei az eddigi legnagyobb szentségimádásnak!
Az egyeki Szent József Plébánia is csatlakozik ehhez a kezdeményezéshez. Június 2-án szombaton 17 órától szentségimádási órát tartunk, majd ünnepi vesperást imádkozunk.
Kérünk, hogy osztd meg ezt a lehetőséget másokkal is, hívj meg minél több embert, legyünk sokan az Úr Jézus áldott jelenlétében.