Templombúcsú Barsi Balázs atyával

Isten munkája és pihenése

Az ember Isten képmása, és abban is képmása, hogy tevékenykedik, munkálkodik, és abban is, hogy pihen. De az ember tevékenysége és pihenése azért csak hasonlít Isten munkálkodására és pihenésére. Barsi Balázs ferences atya volt 2022. május 1.-én, Munkás Szent József ünnepén, Egyeken a templom búcsúi szónoka. Homíliájában Isten teremtő és gondviselő munkájának, valamint pihenésének és az ember munkálkodásának és pihenésének teológiájába vezette be az ünneplő híveket.

Balázs atya tanításának kivonatát olvashatják.

Egy asztrofizikus, katolikus ismerősével beszélgetve a világmindenségről, ez a tudós azt mondta: „Egyre nyilvánvalóbb, hogy a világmindenségnek van vége.” Igen, mert nem is lehet végtelen, ami anyagi. Egy másik élményét is felidézte Balázs atya, ahol egy konferencián az egyik francia tudós végre kimondta, hogy volt, amikor nem létezett a világ. Tehát a világmindenség a nemlétezésből lett előhozva. „Szólt és lettek, parancsolt és létrejöttek” – mondja a Zsoltáros. (vö: Zsolt 33,9) Ha semmi nem lenne, az érthető, de egy porszem létezése nagyon nagy probléma. Nincs megokolva, de mégis van.

Ez az én Istenem! Ez az Anyaszentegyház Istene, nem azok a „kisistenek”, akik néha besegítenek, hogy jól menjenek a dolgok. Ezekkel a „kisistenekkel” nem érdemes foglalkozni.

A Teremtő Isten József és Mária Istene. A zsidóságnak éles tudása volt arról, hogy ami lett, az a semmiből lett. Erre valaki azt mondani, hogy semmiből nem lesz semmi. Igen – nekünk! Úgy látszik, hogy isten hatalma alatt áll a nemlétezés is!

Tudatosítani kell, mit jelent az, hogy Isten befejezte munkáját és az, hogy az ember szintén dolgozik. Az emberi munka valamiképpen képe az isteni munkának, mert az állat nem dolgozik. Ám Isten munkálkodása és a mi munkánk között átjárhatatlan szakadék van.

Isten teremt – az ember nem tud teremteni. A zsidó nyelvben már az is káromkodás lenne, ha valaki azt mondaná, hogy egy elöljáró megteremtette a lehetőségét valaminek. A TEREMT szó nem állhat az ember neve mellett.

Egyedül Ő akart engem, senki más. És ha most nem akarná, hogy legyen világ, a SEMMI lenne.

Kisistenekkel ne foglalkozzatok – kérte Balázs atya. Megemlítette, hogy a Római Birodalomban éppúgy, mint a mai globalista világban a keresztények idegenek, mert míg mindenki a „kisistenekben” hisz, a keresztényeket ateistáknak gondolták.

Nem is hiszek semmiben úgy, mint az én Teremtő Édes Istenemben! – vallotta meg Balázs atya. Az ember nem teremt, csak átalakíthatja azt, ami van. Isten pedig rá bízta az emberre a földet, az egész univerzumot, hogy alakítsa munkájával. A mai ember tragédiája viszont, hogy három dolgot rosszul tesz. Játssza a Teremtőt. Milyen beképzeltek vagyunk!

Isten nem csak azt mondta, hogy dolgozz, hanem azt is, hogy az ember őrizze a kertet. Mi az egész világ őrzői vagyunk, a földnek, a fáknak, a növényeknek, állatoknak. Őrizd, ne pedig átalakítsad! Ma viszont ott tart az ember, hogy éppen az emberséget akarja leépíteni és egy újat felépíteni. A nőből férfit csinálni, a férfiből nőt. Ebből rettenetes világ születik, de reméljük, hogy győz a józan ész és a hit.

Harmadsorban pedig Isten parancsba adta a munkát. Lehet valaki munkanélküli, de dologtalan soha! A lustaság súlyos bűn! És az a kényelem, az a semmittevés, amiben a nyugati civilizáció emberi élnek, rettenetes bűn! Valahogy kitermeli az ínséget, a szegénységet, ami ránk fog leselkedni. Ettől az ment meg, ha alázatosak maradunk – azaz realisták! A realista elfogadja a tényeket, hogy ember vagyok, nem Teremtő.

S vajon milyen Isten pihenése? Azt írja a Szentírás, hogy Isten „A hetedik napon megpihent munkája után…” (Ter 2,2) Nyilván nem egy karosszékbe ült le és ott pihen. Ez összefoglalja az egész Ószövetséget. Azzal, hogy Isten pihen, meghívta az embert az ő létmódjába. Gyere mellém és velem együtt legyél. Az állatoknak nincs sabbatjuk. Nincsen nekik az Istennel együtt pihenésük, de nekünk van. Ez más pihenés, mint a munka utáni pihenésünk. Ha ezt elveszítjük, kiégünk. Ma mindenütt kiégett társadalmak vannak. Nem elég, amit pihenésnek nevezünk. A sabbatot vissza kell tenni a vasárnapba, hiszen Jézus teljesítette be ezt a nyugalmat, mert az ember elszakadt Istentől és már nem ismeri azt a belső nyugalmat. Az nem pihenés… az több, és ezt Jézus visszaadta nekünk életének föláldozásával és a Szentlélek elküldésével.

Mi emberek a kettőségek világában élünk. Most dolgozunk, aztán pihenünk egy kicsit. Most nappal van aztán éjszaka, most belélegeztem a levegőt, aztán kifújom, összehúzódik a szívem, majd kitágul, jókedvem van, aztán az lesz a következő, hogy nem lesz olyan jó kedvem. Egyébként, aki ezen a szinten van, az állati életet él. Ez nem emberi élet, mert mi egy örökkévalóságra kaptunk meghívást. Ha most szeretetet érzek például a családtagjaim iránt, máskor meg nem, az nem a szeretet hiánya. A pszichológiai szeretet ki tud fáradni. Gondolj bele, ha az öt unokád három hónapig nálad lenne… a végén azt mondanád, csak egyszer vigyék haza őket. És mégis szereted őket, mert van egy fáradhatatlan szeretet. Ahogyan nagyhétfőn imádkozzuk a könyörgésben, hogy az a fáradhatatlan szeretet legyen bennünk. Mert az igazi szeretet nem fárad ki.

Az a nyugalom, az a szeretet, amit Jézus hozott a Szentháromság mélységeiből való. Isten nincs alávetve ezeknek a kettőségeknek. „Bizony nem szunnyad, és nem alszik, aki Izraelt őrzi.” (Zsolt 121, 4) Amikor tudatosítjuk, hogy mennyire más, amikor Isten dolgozik attól, ahogyan mi dolgozunk, azt is tudatosítani kell, hogy mennyire más Isten pihenése, mint a miénk. Tudod milyen pihenés ez?

Tegnap egy család látogatott meg három gyermekkel. Amikor az édesanyja karjára vette az egyiket, az a gyermek nem csak pihent. Élvezte édesanyja szeretetét. Mert bár az anyai szeretet megromolhat, de egy gyermek számára az édesanyja szeretete kezdetben azonos Isten szeretetével. Mert amikor a méhében hordott, nem tudta milyen leszek, tehetséges-e, nem tudta, hogy fogok kinézni, mégis elfogadott és szeretett. Kilenc hónapig nem a tulajdonságimat szerette, hanem engem. Így csak az Isten tud szeretni! Isten nem azért szeret, mert jó vagyok, vagy rossz. Ha visszautasítom a szeretetét, akkor kiesek a létezésből. Erre a szeretetre vágyik az ember, és amikor megszületünk, lehet azért is sírunk, mert ebből kiszakadunk. Ezért kell, hogy rögtön a karjába vegye az édesanya és megszoptassa, hogy azt sugallja az édesanya a gyermekének: te vagy szeretve, nem azért mert ilyen vagy, hanem azért, mert vagy! Erre mindig éhesek vagyunk, s egy szerelemben, barátságban egy pillanatra felvillan. De csak akkor jöhetnek házasságot kötni, ha azt ki tudják mondani, szeretem azt, hogy ilyen csinos vagy, ilyen becsületes, de most már nem ezért szeretlek, hanem azért mert TE VAGY és téged nem lehet fölcserélni.

Ez a szentség és ez a szeretet Istentől van, csak elszakadtunk tőle és ezt Krisztus adja vissza. Aki a Szentháromság mélységeiből jött és emberré lett, hogy megváltson minket és rá kössön minket a Szentháromságos Isten szívverésére.

Van egyfajta pihenés, ami nem is pihenés. A végtelen szeretet, amire mindenkinek vágyakozik a szíve. Milyen kár, hogy nem tudják, hogy ez a kereszténység. Egyetlen vallás sem foglalkozik azzal, hogy honnét van az emberi szeretet! Mert az emberi szeretet szabad, és ami szabad az nem e világból való. Sem a sejtek, sem az atomok nem szabadok. Jól is néznénk ki, ha az a sejt most mást „gondolna”… Nem is lehetne őket kutatni.

„Amennyire a kutató észnek, a kísérletező szellemnek örömöt szerez a világ ok-okozat láncának fölfejtése, az ember sorsának, személyiségének és érzésvilágának egészével bizony kevésnek találja és ridegnek ezt a puszta ok és okozati rendszert, s kénytelen-kelletlen más táplálékokat is keres magának. Így menekül az álmodozásokba vagy az élvezetek hajhászásába, s kimerülve a hazugságba és közönybe. Mert a világ rideg ok-okozati zónáját reálisan egyedül a szeretet haladja meg. A szeretet nem kérdez. Pontosabban egyedül a szeretet számára indokolt maga a lét, egy konkrét ember léte. Semmiféle filozófia nem tudja megindokolni egy konkrét ember konkrét jelenlétének értelmét. Ez egyedül a szeretet számára indokolt, ennek értelmét egyedül a szeretet nem kérdi meg, mi több, a szeretet talán nem is egyéb, mint a létezés szélességi (ok és okozati) szintjének meghaladása, túllépése és vertikális szintjének befogadása, vagyis mélységének a megértése. Ilyen vonatkozásban a szeretet minden filozófia meghaladása egyben. De ez még nem minden. A szeretet következő csodája, hogy bár mindig konkrét, lényege szerint valójában az ember legegyetemesebb élménye. Aki valóban szeret valakit, valójában mindenkit szeret, senkire nem féltékeny, senkitől semmit és senkit nem kíván elvenni. Először és mindenekelőtt nagylelkű. A lét teljes egészében szeretetre méltó és mélységesen indokolt számára. Ugyanakkor senki olyan tisztán nem látja, mint az, aki szeret, hogy az, akit vagy amit szeretünk (legalábbis a világ ok és okozati szintjén) halandó és veszendő. Innét minden szeretetünk tragikuma, valódi keresztje, boldogságunk könnyei, minden remekmű tragikummal párosult szárnyalása. Minden szeretet: tiszta öröm és tiszta szomorúság…”– idézte Pilinszky Jánost a szónok.

A relativitáselmélet felfedezője Albert Einstein 12 éves kisfiúként adott frappáns választ a tanárának, aki a rosszért, ami a világban van Istent tette felelőssé. Erre felállt a fiatal Einstein és megkérdezte: –Tanár úr, van hideg? –Persze, hogy van, mondta a tanár. –Nincs, csak meleg van. A hideg a melegnek a hiánya.

A bűn, a rossz a jónak a hiánya. Nincs egy jó istenség meg egy rossz, aki harcol bennünk! Ha viszont elszakadunk a végtelen jóságtól, nyugalomtól, szeretettől, akkor keletkezik bennünk és általunk mindaz, ami rossz.

A mai embernek, különösképpen a keresztényeknek a tragédiája ennek a szeretetnek a visszautasítása. A keresztény ember munkája és pihenése mögött ott van Isten szeretete. Ezért kell, hogy beálljon az életedben egy olyan idő, amikor megvallod: Istenem! Tudom, hogy Te öröktől fogva és mindörökké szeretsz Jézus Krisztusban! Többé nem izgulok semmi miatt! Vannak ugyan gondok, de Rád bízom!

Be kell, hogy álljon Isten sabbatja, nyugalma a lelked mélyén! Ezért hallottuk ma Szent Páltól: „Krisztus békéje töltse be szíveteket!” (Kol 3,15) Jézus azt mondja az utolsó vacsorán: „Az én békémet adom nektek!” (Jn 14,27) Ez a béke azonos Isten békéjével! Krisztus úgy adja ezt a békét, hogy belehal a bűneinkbe.

Félek, hogy a katolikusok félre értik József személyét, akiről azt mondják, hogy Jézus mostoha apja, nevelő apja volt. Holott sokkal inkább volt apja Jézusnak, mint a mi apánk, mert Józsefet maga a Gondviselő Isten állította az Ő Fia mellé, akire Jézus úgy nézett, mint az Atyaisten képmására és engedelmes volt nekik. Ők tudták csak (József és Mária), honnét van Jézus bölcsessége!

Ez a búcsúnap legyen egy nagy változás az életünkben. Lehetnek gondjaink, vigyük őket Jézus elé, de a lelked mélyén örök vasárnap van. Jézus szívéből jön ki Isten nyugalma, sabbatja, amit Isten megadott a teremtéskor az embernek, de az ember visszautasította.

A szentáldozáskor ezt kérd – mondta Balázs atya. Istenem el akarom fogadni tőled ezt a beteljesített isteni nyugalmat, és ezt minden nap meg akarom őrizni.

PlebaniaTeam

Fotó: Papp Ágoston