Szent József tovább vándorol Egyeken

Júliusi búcsújárás – Szent József tovább vándorol Egyeken 

Perzselő napsütés, kiadós nyári záporok zivatarral, és nehezen viselhető, nagy páratartalmú levegő jellemezte a júliusi időjárást. Aki tehette vízpartokon, árnyas helyeken, hegyekben keresett enyhülést. Pihenni, szabadságolni vágyik ilyen időben az emberfia. Nem így az Isten fiának nevelőapja! Ő most sem ment szabadságra, hanem rótta szeretettel vándorútjának köreit. A hetedik hónapban is vitt derűt, nyugalmat, békét, üde színfoltot az otthonokba.

Az első kopogtatás özvegy Budai Ferencné Erzsike néni ajtaján hangzott, s rögtön tárult az ajtó, kedves fogadtatásra találva. A következőképpen fogalmazta meg élményeit az együtt töltött hétről:

„Nagyon örültem, hogy az otthonomba fogadtam a családok védőszentjének, Szent Józsefnek és a kis Jézusnak vándorszobrát. Már nagyon vártam, hogy egy hétig nálam legyen a kedves vendég, és végre nem voltam egyedül. Ő volt az  aki mindig hazavárt engem, ha távol voltam, és ez jó érzéssel töltött el. Az esti imádságaimnál szeretettel és hálával gondoltam a Szent Családra, élő és elhunyt szeretteimre, akiknek köszönöm a családomat. A hit és a szeretet erejével ajándékoztuk meg egymást.”

Visztra Csaba és kedves családja is várták már a nagy találkozást. Visztráné Erika írt a vendégség édes örömeiről:

„Nagy megtiszteltetés és öröm volt számunkra, hogy egy hétig velünk lehetett a Szent Család feje, Szent József. Nagyon vártuk és ünnepként éltük meg a vele töltött egy hetet. Az esti közös imák, a napi imaszándékok, az imádságok előtti elcsendesedés a mi rohanó életünkbe nagy változást hozott. Alkalmat adott, hogy együtt legyünk és imádkozzunk. A közös imának nagy ereje van, és mi nagyon vártuk az estéket. Amit mi tudtunk adni Szent Józsefnek az a tisztelet. Amit mi kaptunk tőle az a lelki feltöltődés, a szeretet és a hit ereje, ami nagyon fontos a mi kis családunknak. Köszönjük, hogy velünk lehetett!” 

Kiss Józsefné Ibolya és férje életében az egyik legnehezebb élethelyzetben kopogtatott. Pótolhatatlan veszteségüket, fájdalmukat ment sietve velük hordozni a család egyébként is kedves szentje. Ibolya így emlékszik az egy, közös hétre:

„Igen, egyértelmű, volt, hogy fogadjuk, mert évek óta imádkozom hozzá magamért, családom élő és meghalt tagjaiéért. Fiam azon a héten talált munkát. Tapasztaltam a szobor ittléte alatt, hogy férjem egyre jobban érdeklődik Isten és a vallás iránt. Nagyon hiányzik. Imádkoztunk érte, hogy a következő befogadó család is kapja meg a kegyelmeket melyekkel minket megajándékozott.”

Nagycsalád, igazi népes seregéhez, a Gólya úton lakó kilenc gyermekes Nagy Attila családjához kért és kapott bebocsátást a szent, július utolsó hetében. A család apraja-nagyja együtt vesz részt a szentmiséken, sőt az oltár körüli szolgálatot olykor már hárman is végzik a család ifjú titánjai.  Itt, ebben a szép családi közösségben töltött egy hetet Szent József, s örült a szíve, remény kélt benne, mert Isten áldása igenre talált kilencszer is ebben az otthonban, a szülők szívében. Judit, az édesanya mesél a szeretetvendégségről:

„Igen, egyértelmű volt az igenünk. Hatalmas megtiszteltetés számunkra, hogy befogadhattuk mi is. Nagyon jó volt, hiszen a rohanó hétköznapokban olyan békés, amikor este a család minden tagja összegyűlt köré és együtt imádkoztunk. Csak egymásra és a “vendégünkre” figyeltünk. Nagyon bensőséges pillanatokat éltünk át. Reméljük, hogy mindenki ˇolyan “gyermeki” izgalommal várja a szobrot, mint mi. Szinte számoltuk a napokat.”

Ettől szebben nem is végződhetett volna a júliusi szolgálata védőszentünknek. A gyermeki bizalom, a gyermeki izgalom és szerető figyelem, az egymás felé forduló kölcsönös jó, a legtöbb, mi adható. Kedves következő befogadók! Számoljátok-e a napokat?

Farkas Éva
tanító, képviselő testületi tag

Fotó: PlebaniaTeam