Minden forrásom belőled fakad! – Verbita Missziós hétvége Egyeken
Falunkban Verbita Missziós hétvége vette kezdetét 2018.03.22-étől egészen 2018.03.25-ig, Virágvasárnapig. A hozzánk látogató 12 szerzetes testvér és egy nővér a világ különböző pontjairól érkeztek az egyeki plébániára, katolikus óvodánkba és iskolánkba és az őket vendégül látó családokhoz. Az első nap Missziós rózsafüzér imádkozásával és nyitó szentmisével kezdődött. Az idelátogató Verbita Missziós rend tagjai közül páran előadást tartottak arról, hogy honnan származnak és miként döntöttek arról, hogy szülőföldjüktől távol szolgálják az Urat. A családok ekkor ismerhették meg a hozzájuk érkező vendégeket. Nagyon sok pozitív tapasztalattal gazdagodtak ezekben a napokban. Véleményem szerint nagy feladat befogadni egy számunkra ismeretlen személyt és megosztani vele azt a közeget, amit csak közvetlen barátainkkal és családtagjainkkal szoktunk. A befogadó családoktól azt a tapasztalatot hallottam, hogy meglepődve vették észre, hogy mennyire könnyen ment az ismerkedés és nagyon szimpatikusnak, aranyosnak illetve közvetlennek ismerték meg a vendégeiket. Hálásak voltak azért, hogy bennük barátra találhattak pár nap alatt.
A pénteki napon az intézmények látogatása következett. Az iskolában bemutatkoztak a gyermekeknek, meséltek arról, hogy honnan származnak, milyen a népviseletük. Húsvéti ünnepünk közeledtével megemlékeztek egy beszélgetéssel, történettel, kérdésekkel és énekkel Jézus haláláról és feltámadásáról. Unokahúgom élménybeszámolóját hosszasan hallgattam a Missziós látogatásról. Lenyűgözte az, hogy a földünk milyen messzi pontjáról érkeztek pont hozzánk, ebbe a kis faluba a rendtagok. Itt én is elgondolkodtam, hogy milyen rendíthetetlen alapokon nyugszik a Jóistenbe vetett hitük, hogy a szülőhazájukat és családjaikat is elhagyják az Istentől rájuk bízott feladatvállalás miatt. Az óvodában személyesen is átélhettem a találkozás pillanatait. A gyerekek nagyon várták, hogy mikor ismerhetik meg a különleges atyákat és Ania nővért. Kezdetben izgulva, kissé feszülten próbáltam a megbeszélt időpontra úgy szervezni a délelőtti napirendet, hogy zökkenő mentes legyen az esemény. Mikor megérkezett hozzánk a sok ismeretlen, érdekes arc összegyűltünk, hogy megismerhessük őket. A meleg, barátságos tekintetek rögtön elfeledtették velem a kezdeti aggodalmakat a gyerekek pedig csendben, szinte csodálva tekintettek feléjük. Elmer testvér mesét olvasott fel a gyerekeknek, Ania nővér segítségével pedig Istenhez szóló gyerekdalokat énekelhettünk. A közösen töltött röpke fél órában csak az számított, hogy örömmel és vidáman töltsük együtt az időt. A gyerekek sokáig emlegették még a furcsa bácsikat és a nővért, akik mosolyt csaltak az arcukra. Egy közös élményt adtak mindenki számára. Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. A pénteki napon keresztutat szerveztek a faluban, ahol egyes állomások között egy-egy család tagjai vitték a rájuk bízott Missziós keresztet. A délutáni szentségimádás után újabb rendtagok bemutatkozását hallgathattuk meg egy Missziós előadás keretében. Elmer testvér hosszasan beszélt arról, hogy milyen sok örömet merít az emberek felé áradó szeretetéből, és hálát ad Istennek, amiért az útját olyan gondosan a Verbita rend felé terelte. Mesélt a rendben töltött vidám pillanatokról, amikor először tapasztalhatta meg, hogy milyen a hóban játszani, milyen a rendtagokban örök barátra lelni, milyen Isten apró csodáit megtapasztalni.
A szombati napon az egyeki piactéren rendeztek be egy sátrat az utcai evangelizációra. Feléjük közeledve az előttem lévők csodálkozó kérdéseit hallottam… Mi van itt? Buli? A sátorban vidám énekkel, kávéval, teával, kekszekkel és pogácsával várták az arra járókat. Kíváncsiságomat felkeltette a sátorban elhelyezett kis asztal, amin a rend szórólapjai, újságja és a róluk írt könyv volt megtalálható. Ezt látva Zoltán testvér készségesen mesélt a rend tagjairól és bemutatta a könyvben szereplő képeket. Délután a Verbita rend tagjai találkoztak még a katekumen csoporttal és az idősek otthonába is ellátogattak. Az esti Szentségimádás után koncertet adtak a missziós rend tagjai. Minden tag a maga népviseletébe öltözött be és különböző szertartási szokásokkal is megismerkedhettünk. Ez a színes élmény kizökkentett a szürke hétköznapokból. Csodálva hallgattam az énekeket, bár a szövegét nem értettem csak éreztem. Feledhetetlen élményt nyújtott mindenki számára.
Az utolsó napon a Missziózáró szentmisén, melyet a rend tartományfőnöke Burbela Gergely atya mutatott be (Virágvasárnap), nyugalom és öröm töltötte el a szívem. Hálás vagyok, amiért megtapasztalhattam a rendtagok Istenbe vetett rendíthetetlen hitét és erőt meríthettem belőle, hogy kellőképpen tudjak megemlékezni Jézus nagy áldozatáról melyet értünk hozott a kereszten.
Záborszki Enikő óvónő
Isten kézzelfogható, belélegezhető jelenléte – Néhány tapasztalat a missziós napokról:
„A távoli országokból jött emberek közössége első benyomásra a különlegesség, az érdekesség hatását keltették bennem. Ám az előadásaik során, a családjaik, a kultúrájuk, a hagyományuk, a zenéjük bemutatásával máris közelebb kerülhettem hozzájuk. Közvetlen, kedves, mosolygós, örömöt sugárzó egyéniségüket tapasztalva, már az első napon Barátra lelhettünk bennük! Egyek utcáin járt keresztúton együtt imádkoztunk, közösen elmélkedtük vendégeinkkel, az általuk megfogalmazott elmélkedések Jézus szenvedésén keresztül a hétköznapi életünk küldetésének lényegét vetítette elénk. Az utcai evangelizáció során – az érdeklődéssel betérő látogatókat bevonva- énekszóval, egyszerű hétköznapi témákat érintő beszélgetéssel, kölcsönös mosolyokon keresztül megtapasztalhattam a szívük, s szívünk mozgatóját: Jézust. Hamar ráébredtünk, hogy a kezdeti látszatkülönbözőség egy Tőből fakad, s már nem, mint más, s érdekes emberekre néztünk, hanem egészen közeli barátság volt köztünk érezhető. Sok arccal, egy nagy szívhez tartozunk. Az utcai beszélgetés során odajött hozzám egy néni, akivel minden héten találkozni szoktunk a misén, s a faluban. Megkérdezte, hogy –„Nem találkoztunk mi már valahol?”- azt gondolta, hogy én is „Oda” tartozom. S nem is tévedett! A verbita testvérek szombat esti koncertjét már családias légkörben hallgathattuk, sokáig dúdolva, énekelve a fülünkben csengő zenéik dallamát. Üzenetük egyike, hogy a hívő ember lelkében mindig öröm van, mely felemel minket. Emlékezetes napokat vihetünk magunkkal, napokat, amelyekben újabb barátokat kaphattunk, akik segíthettek megtalálni, s erősíteni az élő közös Forrásunkat.” (Mónika)
“A hétvégi találkozást a Verbitákkal én is érdeklődve vártam, hiszen alig tudtam róluk valamit. Már péntek este találkozhattam Anna nővérrel, aki első perctől kezdve közvetlen volt, barátságos és roppant jókedvű. Szombat reggel a többiekkel is találkoztam a piacon. A hideg ellenére mindenki azon volt, hogy eleget tegyen a vállalt evangelizációnak. Lenyűgöző volt látni, hogy milyen felkészülten érkeztek Egyekre a szerzetesek. Utána néztek a településnek (elhelyezkedés, lakosság, polgármester stb.), bizonyos személyeknek, így már rólam is volt információjuk. Ez megalapozta a későbbi beszélgetéseket. Szombat este vidám koncerten mutatták be országuk nyelvét, szokásait. Ekkor fogalmazódott meg bennem e hétvége nagysága: túl a misszión, abban a csodában lehetett részünk, hogy ebbe a parányi nagyközségbe a világ számos, távoli országából érkeztek Isten munkatársai, hogy közel kerülve az egyeki hívekhez, lakosokhoz valami újat, csodálatosat mutassanak. Szerintem ez hatalmas dolog! A vasárnapi közös szentmise csúcspontja volt a hétvégének. A templom padjai tele voltak. Lehet, hogy egyeseket a kíváncsiság vonzott a szentmisére, de talán sikerült valamit megérezni abból, amit ez a jól időzített (húsvét előtt közvetlenül, a jubileumi év derekán), missziós hétvége üzent mindannyiunk számára. Bízom abban, hogy mihamarabb újra találkozunk a Verbitákkal, mint barátainkkal.” (Ágoston)
„A missziós hétvége számomra a világegyház fogalmának gyakorlati tudatosítását adta, azáltal, hogy betekintést nyerhettem hogyan gyakorolják a katolikus hitet a világ különböző pontjain. Külön élmény volt a befogadás kapcsán, a befogadottal való személyes beszélgetés, a hazájáról, a hivatásáról, a hitélet alakulásáról napjainkban. A szentmiséken való együtt szolgálat, és a prédikációk, a közös imádságok, éneklések mind az együvé tartozás érzését erősítették bennem, az elsőre teljesen idegenként ható, sokszínű, tanúságtevő csapattal.” (Dani)
„A missziós hétvége számomra a derűt és a szeretetet jelentette. A testvérek úgy mutatták meg nekünk Isten közelségét és szeretetét, hogy közben nem használtak sem nagy szavakat, és semmi erőlködésnek sem volt nyoma. A missziós rózsafüzér megfogott az újdonsággal. Idegen nyelvek, Szűz Máriáról szóló szép énekek zenei kísérettel… Az imaszándékok tudatosítása… A családban eltöltött esték lesznek igazán felejthetetlenek. A kezdeti izgalom hamar elszállt, azt tapasztaltuk hogy ő igazán testvér. Vándor, akit befogadtunk. Éhes, akinek enni adtunk. És fázik, akit felmelegítettünk. Az ismerkedés után, amikor elmondtuk a legfontosabbakat, sor került a mélyebb beszélgetésekre is. Szóba kerültek hitbeli kérdések, édesanyám pedig, aki még sohasem beszélgetett efféle dolgokról ilyen sokat senki “szakemberrel”, fel merte tenni az őt foglalkoztató, egyszerű kérdéseit. S ma ott volt a szentmisén! A koncert alatt olyan önfeledten kikapcsolódtam, és annyi öröm volt a szívemben, mint már régen. Csodálatos volt azt látni, hogy milyen boldogok együtt, mennyire szeretik egymást. Ez szinte irigylésre méltó. Azóta ez kavarog bennem… mosolyogtak egymásra- és adni akartak… nekünk. Sokat adtak! Azt érzem, hogy ilyen az Isten is… szeretni akar. Mint a testvérek. A záró szentmise nagyon szép volt. Azért volt szomorú, mert a végét jelentette. A végén az áldó éneket nem lehetett könnyek nélkül hallgatni. Ezt az éneket nem ismertem, de meg szeretném tanulni. A vége meg egy örömünnep volt! Csak meg kell nézni a csoportképet! Hiszem, hogy ez a négy nap kegyelem volt, igazi, Istentől jövő áldás.” (Tünde)
„Leírhatatlan szép és tartalmas napok voltak. Kísérje ÁLDÁS további munkájukat. Ők már a szívünkben vannak. Remélem lesz még folytatás, sikerül a kapcsolatokat tovább ápolni Velük.” (Edit)
„Igazából én csak vasárnap 10 órakor kapcsolódtam be az eseményekbe személyesen, akkor értem ugyanis haza Egyekre. De a Facebookon nyomon követtem, a megosztott képeket és videókat. Illetve Édesanyám is beszámolt nap, mint nap. A szüleim nagy izgalommal várták újdonsült “gyermekünket” Nagyon megszerették Fábiánt ez alatt a pár nap alatt. Nagyon megható volt látni, hogy Anya és Apa is könnyes szemmel búcsúztak Tőle. Talán Ők sem számítottak erre, mikor vállalkoztak erre a “befogadásra”.
Úgy láttam a többi család is nagyon megszerette ezeket a csodálatos embereket. Azt hiszem én mint később bekapcsolódó talán a legcsodásabb dolgot tapasztalhattam, amit csak lehetett ezen a vasárnapon. Isten már-már kézzel fogható, belélegezhető jelenlétét. Mert mindenhonnan amerre csak néztem ezt a túlcsorduló szeretetet láttam a szemekben. Többször meg is könnyeztem a misét, illetve az utána következő eseményeket is. Felejthetetlen élményt hagyott a szívemben.” (Kitti)
„A „misszió” kifejezést én rögtön módosítanám „tanúságtételre”. Hiszen ez a négy nap arról szólt, hogy a verbita közösség tagjai életpéldáikkal tanúságot tettek arról, hogy mit jelent számukra a vallás. Így példát adtak arra, hogy Krisztuskövetőként, hogyan kell élni a mindennapjainkat. A világ 8 országából érkeztek, 4 kontinensről és mindenki a maga kultúráját közvetítette, amikor személyes megnyilatkozásaikon keresztül bepillanthattunk családjaik és ezen keresztül nemzetük szokásiba, vallásgyakorlásukba. Két személyt külön kiemelnék a misszió tagjai közül. Az egyik, akivel alkalmunk volt közelebbről megismerkednünk, Lando Modestus atya. Mi voltunk a szállásadója és így alkalmunk nyílt személyes beszélgetések alkalmával közelebbről is megismerni őt és személyén keresztül ezt a missziós közösséget, amelyet képviselt. Egy végtelenül kedve, szerény, alázatos, hitében erős, hívatásában elkötelezett embert ismerhettünk meg általa. Külön kell szólni arról a szeretetről, amely hazánkhoz köti. A másik személy, aki mély benyomást tett rám Burbela Gergely atya, kőszegi missziósház tartományfőnök. Ő volt a virágvasárnapi mise főcelebránsa. Homíliája alatt, áradt belőle a szeretet, közvetlen hangvétele mindenki szívét megérintette. A gyerekeket külön is megszólította, szeretettel fordult feléjük, párbeszédet kezdeményezett velük. Egész lényéből áradt a vidámság, melegség, öröm, megelégedettség. Mit is kívánhatunk magunknak, ha nem azt, hogy ez az érzés minket is végig kísérjen egész életünk során. Ehhez csak az kell, hogy higgyünk, bízzuk magunkat Istenre, ne aggódjunk a jövőnk felől, mert Isten gondviselése kísér minket, Krisztushívőket egész életünkön át.” (Katalin)
„Szent Arnold Janssen által alapított verbita rend képviselői „forgatták fel” településünk életét. Arnold atya fiai és lánya négy napra részesei lettek katolikus közösségünknek és abba lüktető életet, pezsgést, ritmust, pörgést, mosolyt, színt hoztak. Pénteken a katolikus intézményünk iskolájába és óvodájába látogattak. A gyermekek hálás befogadók és elfogadók voltak. A tavaszi szünet előtti fáradtságot oldották az üde, játékos, zenés, énekes foglalkozások, melyeken szó volt a közelgő nagyhétről és Jézus Krisztus keresztútjáról. A különböző országok képviselői a közös vonások mellett rámutattak az ünneplés formájának sajátosságaira is. A lengyel Ania nővér, például beszélt a szépen feldíszített barkaágakról. Kongóból érkezett szerzetestestvér pedig a feltámadás hajnalán Mária gyászfátyolának léggömbökre kötözött elrepítéséről, mely a gyerekek feladata és azt jelképezi, hogy a Szűzanyának nem kell szomorkodnia, hiszen szent fia él, mert feltámadt. A pénteki keresztút legmeghatóbb pillanat az volt, amikor visszaérkezve a templom elé, Modestus atya azt kérte csendesedjünk el és hozzuk ide családjainkból azt a személyt, akinek leginkább szüksége van a kegyelemre és ajánljuk fel érte. Érezhető volt az ima ereje. A szentmisék, imaalkalmak alatt lehetőségük volt folyamatosan testvéreinknek az égi orvoshoz járulni, a szentgyónásukat elvégezni. Vasárnap abban a megtiszteltetésben volt részünk, hogy Burbela Gergely tartományfőnök atya is megérkezett és a virágvasárnap szentmiséjét ő maga celebrálta. Arra biztatott minket Egyekieket, hogy Szent József hitét, Szent Fausztina nővér bizalmas ráhagyatkozását és Szent II. János Pál tevékeny szeretetét magunk előtt látva, haladjunk a növekedésben szentjeink példájára. A küldetés elkezdődött, a küldetés van, a küldetés lesz. Köszönjük a teljesítéséhez kapott óriási szeretet erőket, a missziós lendületet.” (Éva)
„A hétvégén egy nem mindennapi élményben lehetett részünk, nekünk egyekieknek. Már első hallásra izgalmasnak találtam a programot, amely a vártnál mélyebb nyomot hagyott bennem. Mivel még nem volt szerencsém missziós szerzetesekkel találkozni, hatalmas kíváncsisággal vártam az eseményt. Először a pénteki keresztúton volt alkalmam találkozni velük, ezt követően a templomban tartott előadáson kicsit közelebbről is megismerhettem őket. Már első benyomásra is nagyon szimpatikusnak találtam őket, hiszen a belőlük áradó boldogság és szeretet rögtön rokonszenvet teremtett. Külön öröm volt számomra, hogy ilyen muzikális embereket ismerhettem meg, akik hangszerekkel es énekekkel tették színesebbé missziós küldetésüket, nem is beszélve arról, hogy milyen jó hangulatot teremtettek. A vállalkozó szellemű hívek be is kapcsolódhattak a közös zenélésbe, ezzel is közelebb kerülve vendégeinkhez. Számomra a legnagyobb es egyben felejthetetlen élményt a szombat esti “verbita koncert” jelentette. Szívet melengető érzés volt, amikor minden szerzetes a saját kultúrájának megfelelő népviseletben megjelent és közösen énekeltek. Sokat mondó előadás volt, melyből mindannyian csak tanulhatunk. Felemelő és tanulságos volt minden velük folytatott beszélgetés, ám mivel nagymamám is szállást adott a brazil származású Marco Antonia de Mirandának, kellemes baráti kapcsolatot sikerült kialakítani. Természetesen minden közösen bemutatott szentmise elragadtató élményt nyújtott a híveknek, azonban a Virágvasárnap méltó módon megkoronázta az együtt töltött hétvégénket. Úgy gondolom sokunk nevében nyilatkozhatom azt, hogy felejthetetlen percekkel gazdagodhattunk, valamint sikerült megértenünk a verbiták alázatos missziójának lényegét. Hálás köszönet Laci atyának, a szervezőknek, a résztvevőknek, valamint mindenkinek aki hozzájárult ehhez a jeles eseményhez.” (Réka)
„Számomra nagy élmény volt a szerzetest befogadni. Kicsit féltem amikor anya mondta hogy fogadunk be szerzetest, de izgatottan vártam a találkozást. Remis atya személyében megismertem egy nagyon intelligens, kedves férfit. Sokat nevettünk, nagyon jó humora volt. Amint Laci atya is mondta, nagy súlya volt idegen embert befogadni a lakásunkba, de nem bánta meg egyik családtagom sem. Most kicsi hiányérzetet érzünk mindannyian, de reméljük a mihamarabbi találkozást!” (Detti)
„Nagy-nagy csodálattal követtem a nálatok történő Missziós hétvégét! Lélekben sokan ott voltunk veletek, – merem ezt mondani, – mert beszélgettünk a polgári hívekkel, hogy addig míg ennyi ember mellé áll(t) annak, hogy utcára mentek, és megszólították az embereket, valamint tanulságot tettet a hitünkről, a kereszténységnek ereje van! Nem is tudom leírni mind azt amit érzek, még így is átjött az a csoda amit ti átélhettetek! És amiről a hívek is beszámoltak! Köszönjük, hogy a beszámolók és a képek réven mi is részesei lehettünk! Isten áldjon Benneteket!” (Ildikó – Polgár)
„Nagyon kíváncsian vártam a missziós hétvégét, hiszen még ilyen eseményről nem is hallottam. Pénteken találkoztam először a verbitákkal az iskolában és a keresztúton. Már akkor mély benyomást keltettek bennem . A szombat délutánt izgatottan vártam anyukámmal együtt, mert a plébániára mentünk bérmálási előkészítőre, és újra találkozhattunk velük. Megismerkedhettünk ezekkel a szerzetesekkel és az imádságról társalogtunk. Ezt követően a templomban részt vettünk a szentmisén, illetve gyóntunk is. Felemelő érzés volt a koncertjüket végig hallgatni, amelyből megismerhettük a kultúrájukat. Rengeteg szeretet, nyugalom, odaadás, és boldogság sugárzott belőlük, ami által rokonszenvesebbek és szimpatikusabbak lettek számomra. Megható pillanatokban részesülhettünk a Virágvasárnapi misén, anyukám többször könnybelábadt szemekkel hallgatta végig a prédikációt és a hálaadást. Sok embernek tovább szeretném juttatni azt az örömhírt, amit a verbiták hirdetnek. Ezen an verbita missziós hétvégén sokat tanulhattunk egymástól. Hiányérzetem támadt amikor elbúcsúztak, és remélem,hogy találkozhatunk még velük. Imádságaimban nem fogok elfeledkezni róluk! Kísérje missziós útjukat Isten áldása!” (Angéla)
Fotó: Papp Ágoston