Megtartották az egyházmegyei szavalóverseny döntőjét

Az ajándékozás napja – Megtartották az egyházmegyei szavalóverseny döntőjét

„A vers nem más, mint egy ajándék. Ajándék a költő számára, akiben belső ihletből, vívódásból, örömből egyszer csak megfogan a gondolat, a rím és megszületik a vers. Ajándék nekünk, akik elolvassuk, befogadjuk, átgondoljuk, átéljük, mert a vers formál. Így válik a szavalóverseny is az ajándékozás napjává. Nincs más teendő, minthogy a versenyzők örömmel, nyitott szívvel osszák meg ezt az ajándékot, mi pedig hagyjuk magunkat megajándékozni.” Ezekkel a szavakkal nyitotta meg Tóth László hitoktatási referens, plébános az ajándékozás napját, vagyis a Debrecen-nyíregyházi Egyházmegye által meghirdetett szavalóverseny döntőjét február 12-én, Nyíregyházán, a Magyarok Nagyasszonya-társzékesegyházban.

László atya megnyitó gondolataiban mindenekelőtt tolmácsolta Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök szeretetteljes üdvözletét, aki egyéb feladatai miatt nem tudott jelen lenni a megnyitó ünnepségen, majd köszöntötte a szavalóverseny szervezőit, a zsűri tagokat, a családokat, és nem utolsó sorban a versenyzőket, akik a megajándékozás szándékával érkeztek.

Az egyházmegyei szavalóverseny elődöntői az esperesi kerületek hat helyszínén zajlottak, mintegy 300 gyermek részvételével. A döntőbe érkezettek közül voltak, akik a karantén miatt csak videón tudták beküldeni a szavalatukat. A megmérettetés itt is négy korcsoportban zajlott: óvodások, 1-2., 3-4., 5-8. osztályosok mutatták meg felkészültségüket.

A zsűri tagjai voltak: Pankotai József nyíregyházi plébános; Románné Szakolczai Mária magyar-ének szakos tanár; Gerhes József egyházmegyei hitoktatási koordinátor; Ujjné Petró Teréz hittanár; Tolnai Tímea hittanár; Soltész Béla kántor, karnagy, ének-magyar-hittanszakos tanár; Szupkay-Papp Mária magyar nyelv és irodalom, drámatagozatos tanár; Kovácsné Török Tímea magyar-hittan szakos tanár.

A zene hasonlóan a vershez szintén ajándék. Ha örömteli, vagy szomorú hangulatban vagyunk, a zene mindig felemel, szívből a szívhez szól. A nyitó rendezvényen a társzékesegyház Ifjúsági gyermekszkólája is az ajándékozók sorában tette meghittebbé a találkozót, akik külön erre az alkalomra állították össze repertoárjukat, köztük: Nagy László: Tűzszivárvány című Garai József zeneszerző által megzenésített versét adták elő. Vezényelt Soltész Béla, a társszékesegyház kántor-karnagya, zongorán kísért: Pelyhe Zsuzsa, fuvolán játszott: Paszabi Álmos, dob: Kardos György

Egyházmegyei szavalóverseny helyezettjei:

Óvodások:
1.helyezett: Kovács Anna Nyíregyháza, Szent Imre Katolikus Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola

2.helyezett: Czibere Dorka Mátészalka

3.helyezett: Jakabóczki József Geszteréd

különdíj: Csoma Petra Nyíregyháza, Szent Imre Katolikus Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola

1-2. osztály:
1.helyezett:  Ádám Dóra Egyek Szent János Katolikus Általános Iskola

2.helyezett: Buda Abigél Ajaki Tamási Áron Katolikus Általános Iskola

3.helyezett: Bákonyi Ádám Mátészalka

különdíj: Molnár Izabella Ajaki Tamási Áron Katolikus Általános Iskola

3-4. osztály:
1.helyezett: Papp Janka Egyek Szent János Katolikus Általános Iskola

2.helyezett: Zsidai Kristóf  Nyíregyháza, Magyarok Nagyasszonya Főplébánia

3.helyezett: Papp Levente Nyírbátor

különdíj: Csirmaz Fanni DebrecenSzent József Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium
                Porkoláb Dorka Polgár

5-8. osztály:
1.helyezett: Kovács Dorka Mátészalka

2.helyezett: Éles Mátyás Nyíregyháza, Magyarok Nagyasszonya Főplébánia

3.helyezett: Petykó Anna Kisvárda Szent László Katolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

különdíj: Grajczárik Noémi Kíra 5.o. Nyíregyháza, Szent Imre Katolikus Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola

Gratulálunk minden résztvevőnek!

A szavalóverseny főszervezője: Kardos György hitoktató volt.

Fotó: Kovács Ágnes, László Krisztián

Kovács Ágnes
Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye