LELKI NAP – az EGYEKI SZENT JÁNOS KATOLIKUS BÖLCSŐDE, ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA dolgozóinak
- január 6-án Vízkereszt ünnepén Papp László atya, intézményünk dolgozóit lelki feltöltődésre hívta meg.
A pandémia időszakában ez volt az első alkalom az óvodai és iskolai kollektíva találkozására, betartva a járványügyi előírásokat.
A lelki- szellemi töltekezés elején meghallgattunk egy rövid történetet, melynek lényege, hogy belső lelki világunkat mi magunk alakítjuk olyanná, amilyenné szeretnénk. Csak akkor láthatjuk békésnek a környezetünket, ha bennünk is béke van.
Ezzel a történettel hangolódtunk rá egy játékra, mely egyrészt önismereti tréning volt, másrészt lehetőséget adott, hogy jobban megismerjünk másokat.
Ez a csapatépítő játék megmutatta, hogy mennyi értékes tulajdonság lakozik egy-egy emberben, mely sokunkat jól eső érzéssel töltött el.
Ezt követően Barsi Balázs atya elmélkedését hallgattuk meg, mely a lelki üdvösségünk útjára terelte a figyelmünket. Válságos időkben különösen fontos, hogy legyen miből erőt merítenünk.
A nap végét ünnepi szentmisével zártuk. Hálásak vagyunk, hogy ezen a napon kicsit együtt lehettünk, jobban megismerhettük egymást és lelkileg töltekezhettünk.
Szent János Katolikus Óvoda Nevelőközössége