Juventutem tábor
A Juventutem Közösség nyári tábora Egyeken
A budapesti központú Juventutem Magyarország mozgalom országos nyári táborának helyszínéül ezúttal egy vidéki, a Hajdú-Bihar megyei egyeki római katolikus egyházközséget választotta, ahol július 24-29-ig mintegy 40 fő ismerkedett a római rítus rendkívüli formájával. A táborba azon fiatalok érkeztek, akik a római rítus mindkét formája iránt elkötelezettek. Papp László egyeki plébános örömmel fogadta az ország területéről és határon túlról is érkező mintegy 40 résztvevőt.
Kiss Bertalan, aki a mozgalom nemzetközi és magyarországi világi vezetője kérdésünkre elmondta, a szövetség 17 országban van jelen, 37 közösséggel. A nyári táborokat kettős céllal szervezik. Egyrészt, az intenzív töltekezés egyfajta lelkigyakorlatot is jelent a közösségnek, hiszen egy hét alatt végigéneklik a teljes zsolozsmát— kivéve az éjszakai imaórákat —, reggelente rendkívüli forma szerinti (latin nyelvű) szentmisén vesznek részt és a szabadidő nagy részét is művelődésre fordítják, Déri Balázs professzor himnuszelemzéseit, Kajtár Edvárd pécsi székesegyházi plébános valamint Alácsi Ervin tábori lelkész előadásait hallhatják. A mozgalom vezetője hozzátette, áldás a budapesti közösségnek az, hogy ténylegesen meg tudják valósítani, amely XVI. Benedek pápa a Summorum Pontificum című dokumentumának egyik üzenete is, hogy a két liturgikus formát (régi és új rítus szerint) békében gyakorolják a plébániákon, hogy azok kölcsönösen gazdagítsák egymást. Napjainkban kérdések merülnek fel a régi rítus gyakorlásával kapcsolatban, ezért feszültségek vannak a két liturgia használatában. Bertalan hozzátette, a Juventutem Magyarország mozgalom budapesti közössége a példa arra, hogy ezt e nélkül is meg lehet élni. Erről tesznek tanúságot olyan plébániákon, közösségekben, ahol törekszenek arra, hogy a liturgiát a maga teljességében végezzék.
A táborba Palánki Ferenc debreceni-nyíregyházi megyéspüspök is meghívást kapott július 26-ára, amikor a főpásztor katekézist tartott a hivatásról, majd megáldotta az egyeki Szent János római katolikus általános iskola előtt felállított kőkeresztet, és a templomban elnyelezett új orgonát. Ezt követően a jelen lévő papokkal, a tábor résztvevőivel és a hívekkel részt vett a rendkívüli formában elénekelt pontifikális vesperáson.
A főpásztor katekézisében többek között hangsúlyozta, ha együtt imádkozva Istent dicsőítjük, akkor megjelenik közöttünk az Isten országa. Ezt úgy érhetjük el, ha mindannyian felismerjük, mire kaptunk meghívást az Istentől. A püspök atya korábbi éveiben, mint szemináriumi lelkivezető sok fiatallal találkozott és látta, hogy egy-egy ember lelkéből mit tud alkotni, formálni az isteni kegyelem: „Ha a hivatásról beszélünk, arról elmélkedünk, mit jelent a keresztény életünk. Mennyire valóság az, hogy nem a saját életünket kezdjük élni, hanem Isten életét. A keresztény élet azt jelenti, hogy tudatosan elkötelezzük magunkat Isten mellett. Ez egyfajta várakozás és törekvés a krisztusi, a jó keresztény életre. Egyre inkább törekedni kell arra, hogy hozzá hasonlóvá váljunk, aki nemcsak példa, hanem a kegyelem forrása is. Ő ébreszti a szívünkben annak vágyát, hogy egyre inkább hasonlítsunk hozzá. Van e bennünk vágyakozás erre?” Ezt ébren kell tartani magunkban, és kérjük Istent — aki az embert boldogságra teremtette —, hogy minden körülmény között szítsa bennünk a vágyat. A hivatás azt jelenti, hogy Isten létre, életre hívott, hogy feladatot küldetést adjon nekünk. Életünk tehát nem sors, szerencse kérdése, hanem küldetés a keresztény életre, amely vonzó, igaz gyakran az ellenkezője látszik rajtunk.” Palánki Ferenc megyéspüspök hangsúlyozta, a keresztény életet a radikalizáció teszi vonzóvá. Ez pedig azt jelenti, hogy minden keresztény embernek tudatosítani kell önmagában, hogy ő meghívott a szeretetre, arra a különleges életútra, amiben ki tudja munkálni Isten képmását.
A juventutem tábor 29-én ünnepélyes szentmisével zárul.
Kovács Ágnes
Fotó: Kovács Ágnes