Ima iskola negyedszer
A legteljesebb találkozást Jézussal, azaz a szentmisét ismertette meg velünk az Egyeki Szent József Plébánia által kiadott sorozat negyedik füzete.
E kiadványban szereplő, szentmise előtti imát közösen elimádkozva kezdtük az estét, melynek előadója Szenes István atya (A Vianney Testvérek elöljárója) volt. Igen jó barátja ő az ima iskola füzet mindkét szerzőjének- Tomka Magdolna Segítő Nővérnek és Papp László plébánosnak is.
Minket, tanítványokat is barátjaként köszöntött, hiszen többször volt már abban az áldásban részünk, hogy előadását, elmélkedését, tanítását magunkhoz vehettük, mint értékes útravalót. Nagyon nehéz visszaadni a hangulatát, annak a sodró lendületű, és lángoló szeretettel átitatott hitvallásnak, melyet ez alkalommal is megkaptunk előadónktól.
Erzsike néni,- drága ,törékeny, szeretettel szolgáló hittestvérem- azt mondta az előadás végén, hogy annyira átjárták a hallottak a bennsejét, hogy olyan érzése volt, mintha lázas lenne. Meg sem próbálom visszaadni szavakkal, amit az est folyamán István atyától kaptunk.
Nekem az jutott eszembe, hogy :” ugye hogy lángolt a szívünk?!” Az isteni erények fényében mutatta meg atya a szentmise értékeit, annak minden mozzanatát saját élménnyel, utánozhatatlan humorral, mély és megélt hitének balzsamával fűszerezve.
A hazatéréstől az elbocsátásig úgy jutottunk el közvetítésével, hogy ténylegesen megéltük annak minden kis részletét és nem volt bennünk kétség a megéltek igazáról. A bűnbánat mélységének drámájától eljutottunk a közös áldozat egyesült, izzó lángjáig.
A hit erejével és a reményeink lelki áldozatával, melyet a szentmisében egyesítünk az Úrjézus áldozatával, megérkeztünk a Szeretethez. Itt ér össze az ég és a föld, itt kerülhetünk lelki közösségbe elhunyt szeretteinkkel, szentjeinkkel s kérhetjük segítségüket, közbenjárásukat. Az önmagát nekünk ajándékozó Jézus élő tabernákulumaivá válunk a szentáldozásban. Így lépünk ki a világba az “Ite missa est” szabadságával, hogy általunk szólhasson és általunk szerethessen és a részvételünkkel építsen.
Istennek legyen hála ezért a Szent Miklós napi rendkívüli ajándékért!
Farkas Éva tanítónő
Fotó: Papp Ágoston