Ima Iskola Egyeken
Az egyeki Szent János Katolikus Óvoda, Egységes Óvoda-Bölcsőde, Általános Iskola és AMI pedagógusai a 2017/2018-as tanévben egy eddig ismeretlen, de annál ígéretesebb formáját választották annak, hogy az ima segítségével közelebb kerüljenek az Atyához, Jézushoz és a Szentlélekhez. A hagyományos lelkinap kereteit kitágítva úgy döntöttek, hogy részt vesznek a Papp László atya és Tomka Magdolna segítő nővér által létrehozott Ima Iskola szemináriumain (foglalkozásain). Ez egy öt alkalmas mondhatni „bátorítás” lesz arra, hogy megismerve az imádság többféle módját, sokan eljussanak arra az útra, amin keresztül képesek lesznek közelebb kerülni a szerető Atyához.
Ennek a „bátorításnak” volt az első állomása 2017. október 25-én 17 órai kezdettel az egyeki Szent József Plébánia közösségi termében tartott kis összejövetel, melynek témája a napi ima gyakorlata volt. László atya és Magdi nővér mellett jelen volt még Jakab Éva segítő nővér is, s miután megtörtént a rövid bevezető, a megjelent pedagógusok három csoportot alkotva hallgatták meg Jairus lányának feltámasztásának történetét (Lk 8,40-56). Amíg a csoport tagjai csöndben többször is meghallgatták az evangéliumot, kiegészítve azt kérdésekkel, elmélkedésekkel, addig volt idejük arra, hogy átjárja őket a történet, érzéseket váltson ki belőlük, azonosuljanak valamelyik szereplővel, esetleg gondolják tovább az eseményeket, fogalmazzanak meg a történettel kapcsolatos kérdéseket. Ezt követően a három csoport tagjai, megalkotva a maguk kis közösségét, elmondhatták, hogy kiből mit váltottak ki az elhangzottak, esetleg milyen tanulságot sikerült levonniuk a történetből.
Az evangéliumi történet fő üzenetét, központi igazságát a hallgatóság közül többen megértették, magukévá tették, miszerint: Jézusnál semmi sem lehetetlen. Ne félj, csak higgy! A félelem ellenszere a hit!
Ezzel az útravalóval távozott az első ima iskolai foglalkozásról mindenki, s talán azzal a tanulsággal, hogy minden lehetséges a hívőnek– mind a beteg asszonynak, mind Jairusnak, akik hittel mentek az Úr Jézushoz. A hit nélkülözhetetlen kapocs, melyet csak Jézus adhat. Tőle jön a segítség, de a hit az az út, melyen hatalma a hívőhöz érkezik. Az evangéliumi történet rámutatott arra, hogy imádságunkhoz hitre van szükség. Más szóval: hit nélkül nincs imádság-meghallgatás. A hit olyan, mint a kulcs, mellyel az ajtót kinyitjuk.
Kiss Menyhárt Éva tanárnő, rózsafüzér társulat vezető
Mi az Ima Iskola? A különféle imamódok (belső ima, napi ima alkalmak, elmélkedés, közbenjáró ima, zsoltárok imádkozása, rózsafüzér, szentmise, szentségimádás) elméleti ismertetése és gyakorlati módon történő alkalmazása. Célja: elmélyíteni az imaéletet. Segítséget kíván adni, hogy a résztvevő hatékonyabban, nagyobb örömmel tudjon imádkozni. A Szent József Plébánia közösségi termében öt alkalomból álló ima iskolát szerveztünk, melyben megismerkedünk és gyakoroljuk a különféle imaformákat, és próbálunk az imádság szívéhez eljutni, a saját szívünket egészen kinyitva az Isten előtt. Az ima iskola időpontjai: október 25., november 22., november 29., december 6., december 13. Minden alkalom 17 órától kezdődik.
Fotó: Papp Ágoston