Félidő, félút teljesítve

Már fél éve, hogy zarándokútját járja az egyeki Szent József plébániát 250 éve patronáló hűséges szent, településünk és egyházunk védelmezője Szent József, egy vándorszobor alakjában. Hétről- hétre, vasárnapról- vasárnapra, újabb egyeki család ajtaján kopog be, s vesz szállást hét napra. Június hónapban elsőként a népes Kecskés családnál kopogtatott bebocsátást kérve, s azt szeretettel meg is kapva.

A négy gyermekes édesanya, Enikő, egy szép nagylány és három ikertestvérének boldog édesanyja, a következőket szólta a vendégfogadásról:

„Biztos, hogy hálás vagyok azért a hétért, mikor nálunk volt! Sok nehézség adódott akkor éppen az életünkben: apukám tüdő műtétre utalása, vizsgáim, unokahúgom esküvője. Ő a családunkkal volt és minden nehézségben mellettünk állt. Minden este összehozott minket közös imára. Meghittebb, bensőségesebb volt minden napunk.  Egyértelmű volt az igenünk, hiszen Ő az Úrjézus nevelőapja, aki minden nap velünk van. Ő a vigyázónk, a védelmezőnk, neki mondunk naponta hálát. Senki másban nem bízunk, csak benne! Az ajándékom a család. A család védőszentje, Szent József ezt láttatta meg velünk még inkább. A csodás gyermekeim és minden napunk is ajándék. Ő tőlünk a főhelyet kapta: nem csak a lakásunkban, de a szívünkben is. Ezt vihette tőlünk képzeletbeli tarisznyájában.”

Másodikként a Kiss család ajtaján kért bebocsátást. Kiss-Menyhárt Éva, a Szent Cecília rózsafüzér társulat vezetője és családja fogadta. Éva életében is nagy volt a megoldásra váró feladatok sora, hát segítségét szentünk itt is tele kézzel szórta.

„Amikor felkerestek a szándékkal, miszerint egy hétig otthonomba fogadnám-e a szentcsalád fejét, válaszommal nem haboztam, egyből igent mondtam. Számomra nem volt kérdéses, hogy így cselekszem. A mi családunkról egyébként is elmondható, hogy egy összetartó, afféle „jóban-rosszban” egymás mellett kitartó, egymás felé szeretettel, örömmel forduló emberkék közössége, ahol egy közös ima, egy azt követő, testet és lelket feltöltő közös beszélgetés csak még közelebb hozott minket egymáshoz. A közösen elmondott ima, mely eleinte még félénken, döcögősen ment (hiszen eddig még ilyenben nem vettünk részt!), majd ahogy teltek a napok, egyre természetesebbé vált, sőt, beleépült a napi rutinba, ha szabad ilyet mondani… Azok a percek, amiket a család együtt tölt, nem pótolhatók semmivel, s ezek az imapercek ilyenek voltak: összekovácsoltak minket, csináltunk valamit, ami magunkra és közben egymásra is irányította a figyelmünket, megtapasztalhattuk, hogy ugyan mindannyian mások vagyunk, más életcélokkal, más tapasztalatokkal, más gondolkodással, véleménnyel, de akkor, azokban a pillanatokban eggyé váltunk, kiegészítettük egymást, mi voltunk A CSALÁD. Bevallom, néha az ima alatt körbesandítottam, s egyszerre öntötte el a szívemet az az érzés, ami a boldogság és a büszkeség furcsa egyvelege volt. Boldog és hálás voltam, hogy együtt vagyunk, hogy így együtt lehetünk, s közben eszembe jutottak azok is, akik testben ugyan nem lehettek ott, de bennem ott élnek, s ez által ők is részesei mindennek. S büszke voltam a családomra, akiknek annyit köszönhetek… Az én lelki útravalóm talán közhelyesnek tűnhet, de az eszem és a szívem ezt fogalmazta meg az elmúlt egy hét élményeit összegezvén: a család mindennek az alapja, egy kis egység, de talán a legfontosabb, amit elsősorban nem a vérségi és érzelmi kapcsolatok tartanak össze, hanem az „isteni rend”, amit csakis a tudatos ember képes megteremteni. Ebben a mintában az apának, az anyának és a különböző nemű és korú gyermekeknek éppolyan helyük és minőségük van, mint a Naprendszerben a Napnak, a Holdnak és a bolygóknak.”

Özvegy Fiatal Józsefné, Gizi nénihez köszönt be júniusnak a harmadik hetén vándorunk. Gizi néni az özvegység magányát osztotta meg vele. Barátnőivel, szomszédjaival pedig a közös imát.

„Örültem, hogy szerény kis otthonomba ellátogatott, hogy befogadhattam, vele tölthettem a hetet és azokkal, akiket Ő képvisel: a Jóistennel és a Szűzanyával. Szeretetét, a megnyugvást, melyet sugárzott, az összetartozás érzését nagy örömmel és áldásként fogadtam. Szeretettel megköszönöm mindenkinek a részvételét, aki velem töltötte az imaórákat. Szent Józsefet és a kisdedet szeretetemmel ellátva ajánlom a következő család oltalmába.”

A hónap utolsó hetét Aranyné Szalai Tünde friss hitoktatói diplomás és családja vendégszeretetében töltötte.

„A jubileumi évünkben illő módon szerettem volna kifejezni tiszteletemet védőszentünk iránt. Ő a csendes munkás életmódot adja át nekünk példájával, s ez az, amit szerintem a ma fiatalságának is meg kell tanítanunk. Igyekszünk erre tanítani a mi saját gyerekeinket is, ezért örültem, hogy befogadhattuk Szent Józsefet. Amíg itt volt nálunk, alkalmat teremtett arra, hogy esténként néhány percet közösen imádkozzunk. Amit kaptam: megerősítést, a kitartás erejét. Köszönjük, hogy a mi vendégünk is lehetett.”

A rekkenő hőség, elfoglalt, megfáradt családok, időhiányos befogadók és együttimádkozók, felgyorsult nyári menetrend szerinti még gyorsabb életet élők sem szegték kedvét a mi rendíthetetlen peregrinusunknak. Csak ment és tette csendben a dolgát: hagyva mindenütt békét, áldást, és egy láthatatlan, általa ácsolt ”lassíts!” táblát!

Farkas Éva
tanító/testületi tag

Fotó: PlebaniaTeam