Fábry Kornél atya előadása
A Mi NEKünk
KiNEK? MiNEK? MindenkiNEK! címmel tartandó előadásra hívta az érdeklődőket az egyeki Szent József Plébánia 2019. október 30.-án este 16 órára.
Az esemény vendégének neve minőségi mutató. Oly sokan jelezték az eseményen történő részvételüket, hogy még annak kezdete előtt, kicsinynek bizonyult nagyszerű közösségi házunk a befogadásra.
Fábry Kornél atya katolikus iskolánk aulájában tartotta meg nagy érdeklődésre számot tartó előadását a NEK történetéről, az előkészületek mikéntjéről. Ismertette a rendezvény egy hetes programját, személyesen, jó házigazdaként tolmácsolta felénk a szeretetteljes meghívást. Meghívás volt az este több vonatkozásban is: Fábry atya hívatástörténete, szeretetáradása, vidám, humoros, mindenki számára közérthető előadásmódja magával ragadta a jelenlévőket.
Emberközelségbe hozta, elérhetővé tette számunkra a 2020. évi Eucharisztikus Konferenciát annak minden programjával együtt. Maga az Úr Jézus volt velünk, és személyesen ő hívott minket e nemes eseményre titkár úr ajkaira öntött szavakkal.
Az őszinte hitvallás, kendőzetlen feltárása életének és hívatásának, magával ragadó volt. Nem kérdés már számunkra, hogy ott a helyünk e rendezvényen, hiszen nekünk, értünk, mindannyiunkért adta magát Jézusunk. Mindannyian hivatalosak vagyunk a megemlékező, nemzetközi menyegzőre. Nem kérdés tehát, fel kell vegyük mi is, mindannyian ünneplő ruhánk. Nagy öröm, kitüntetés volt számunkra, hogy magának, az egész nemzetközi szintű rendezvénynek felelőse, annak főtitkára, hív minket túlcsorduló szeretettel és természetességgel. Úgy, mint ahogyan szeret minket a Mennyei Atya.
Hihető volt, érezhető, hogy aminek az előkészítése történik az annyira fontos, hogy a magát katolikusnak tudó testvér abból ki nem maradhat. Számít mindenkinek a személyes részvétele, hiszen az ima ereje a megújuló energiaforrás. E kútfő kiapadhatatlanságát mindannyian biztosíthatjuk állandó készenlétünkkel az imában. A testben való személyes eljutás praktikáját is logikusan, világosan, átláthatóan, elérhető közelségből ismertette velünk Fábry atya.
Jóérzéssel töltött el minket, egyeki híveket, hogy felidézhettük a saját készületünket és szeretetünket, mely a 2018. jubileumi évünkben volt településünkön forrásponton. Egyrészt, mert a konferencia jelmondatával azonosulni tudtunk és az határozta meg készületünket.
Másrészt hálásak vagyunk azért, hogy a missziós kereszt tövében, annak fényében és árnyékában mondhattuk el imáinkat saját templomunkban, katolikus közösségünk apraja-nagyjával a tanácskozás sikeréért.
Szent József, a mi hű sáfárunk, templomunk és egyházközségünk védőszentje kísérje gondoskodó szeretetével e rendezvényt. Tegye elérhetővé számunkra a készülethez kapott talentumaink mértékében.
Eljutásunkat testben és lélekben, avagy testben vagy lélekben a 2020. évi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra az ő gondviselésébe ajánljuk.
Farkas Éva
egyházközségi képviselő testületi tag, tanító
Fotó: PlebaniaTeam