Életek az Életért konferencia
A Lukács házaspár meghívását elfogadva, a találkozás és ismerkedés reményében érkeztünk a Pócspetriben megrendezésre kerülő Életek az Életért elnevezésű konferenciára. 2018.10.06-án Egyekről 9-en vettünk rész ezen az életvédő napon, a 0 és a 40 közötti életéveket vegyesen képviselve. A Vianny Testvérek közössége és a Magyarországi Billings központ fogadott minket az 50 éves Humanae Vitae és a 65 éves Billings Ovulációs Módszer ünneplése alkalmából szervezett szakmai-, lelki napon.
…püspök atya szavai nyitották meg az eseményt, aki évekkel ezelőtt először hívta Magyarországra a Billings házaspárt, s így, a közvetlen élményei elmondásával, hitelesen adta át a módszer által nyújtott értékeket. Kezdésként a Fília közösség fiatal tagjai saját előadásukban vetítették elénk egy pár útját a megismerkedéstől a házasságkötésig. Gyermeki érzékenységgel játszották el a felnőtté válás, a párkapcsolattá formálódás ördögi csábításait, a kísértések közepette Jézus mindenkor segítséget nyújtó kezét, és az angyalok fényes örömét.
A nap folyamán több témában elmélyülő előadásokat és azokkal összekapcsolódó tanúságtételek sorozatát hallhattunk, és egy egységbe kerekedően fogadhattuk be.
Az igazság felragyogtatására Szenes István helyi plébános világított rá. Megfogalmazta, hogy a Humanae Vitae enciklika kiemelkedő jelentőségű a családra és a házasság szentségére vonatkozóan. Főbb pontokban a következőt mondja valóban a dokumentum:
- „ISTEN a házastársak örömét és boldogságát akarja
- A házasság beteljesülést ajándékoz
- A katolikus házasság vonzó, mert igaz
- A házastársak teljes önátadása
- KRISZTUS sem tartott vissza semmit magából menyasszonya, az egyház előtt
- Természetes családtervezés komoly indítékok miatt: ISTEN rendjén belül
- Mélyebb tisztelet egymás iránt és nagyobb öröm”
A jelenlévő papok közül néhányan ebben a témában mondták el tevékenységüket, vágyaikat, valamint a Billings Módszer közvetítésének pasztorális feladatairól beszéltek. Egy felhívást hagytak a következő nemzedékre, azzal, hogy legyenek keresztény orvosok, s azon belül is nőgyógyászok, mert nagy szüksége van az emberiségnek rájuk! Tapasztalatai elmondására – egyeki plébánosunk-, Papp László, Laci atya is felkérést kapott, aki hittel vallotta, hogy egy hang, egy tett elindulásával, hirdetésével igenis megmozgathatók, formálhatók a lelkek, s van remény a természetes családtervezés útjára nézve, csak hinni kell, tenni kell érte, s bízni kell Benne. Büszkén vállalva, hogy a Billings Ovulációs Módszer továbbadására irányuló tevékenység a szolgálati helyén, Egyeken már kezdetét vette. A lelki atyák mondatait követően hétköznapi emberek számos kérdést érintő tanúságtevő megnyilatkozását hallgathattuk meg. Együtt érző magatartást tanúsítva kísértük figyelemmel társainkat a következő témákban:
A családfelajánlásról
- A családfelajánlásról, a Jézus Szíve tiszteletnek egyik formájáról, mely során magunkat, családunkat Jézus Szívébe ajánlhatjuk. Ez a mód lehetőség arra, hogy közelebb kerüljünk Jézushoz. Házaspárok mondták el személyes élményüket, az átélt csodákat, amik pl. a felszentelt családi oltáruk hatására történtek meg velük.
- Őszintén kimondani, hogy „Legyen meg a Te akaratod…” abban a helyzetben is, amikor felelősséggel, teljes hittel hozzuk meg döntéseinket egy születendő Életről, akkor is, ha plusz egy kromoszómával születik egy gyermek, egészségesen! Tudni kell elfogadni Isten akaratát, Isten ajándékát!
- Mélypontba kerülő házasság, különlakás, 5 gyermek, szűnhetetlen gondok—Családfelajánlás— imák, nyugodtabb élet, egymásra való odafigyelés, ami egy út lehet a közös újrakezdéshez.
- „A családfelajánlás tulajdonképpen egy életprogram, hogy Jézus szíve szerinti jó családok legyünk!”
A Billings Ovulációs Módszerről
A BOM, egy csoda, mely Isten egyszerű, de nagyszerű terve ahhoz, hogy teljes biztonsággal tudjunk felelősséget vállalni az életünkért, a ránk bízott életekért.
- Könnyen tapasztalható biológia, ami segítségével tudatosan tervezhető a gyermekáldás ideje.
- S a testünk működésének megismerésével, fogamzásgátló eszközök nélkül, teljes átadással élhetjük házas életünket.
Ezt minden nőnek, minden házaspárnak ismernie kell!!!
Az abortusz utáni életről
Élet a nem megszületett anya életében, és a nem megszületett gyermek élete. Olaj Anett, az abortusz.hu alapítója személyesen megélt tettéből eredő megrázó vallomásával, megdöbbentő érzelmi életútján keresztül vezetett be minket az abortusz gyászos történéseibe, a posztabortusz szindróma sötét tüneteibe, szörnyű hatásaiba, s annak kezelési lehetőségeibe.
Áldásra várva, a nyílt örökbefogadás szépségéről
Áldásra várva, s nem kapva meg azt, születik a gondolat…
„Anya és apa közt sem vérszerinti a kapocs, mégis szeretik egymást!” –mondta az anya.
„Anya, Jézusnak nem vérszerinti apukája József? Anya, akkor nekünk és neked, Apának és nekünk sem közös a vérünk? Akkor a mi apukánk és a köztünk való kapcsolat olyan, mint Szent József és Jézus közti kötödés!” – így szólt egy örökbefogadott gyermek legszebb felismerése.
Az életvédő gondolatok sokaságának rendezését, – Isten házában megpihenve- egy hálaadó szentmise keretében tehettük meg.
„A test fölött általában nem rendelkezik korlátlan hatalommal az ember, ugyanígy nincs korlátlan hatalma nemzői erői fölött sem, mert ezek természetüknél fogva az emberi élet létrehozására szolgálnak, s ennek az életnek a kezdete az Isten. Az emberi életet szentnek kell tekinteni –figyelmeztetett XXIII. János pápa- mert kezdetétől fogva föltételezi Isten teremtő tettét.”
Pappné Fekete Mónika
Fotó: Gergely Klaudia