Események

Templomainkban is megünnepeltük Mindenszentek ünnepét. Ünnepi miserendet tartottunk, majd délután 17 órától ünnepélyes vesperással zártuk az ünnepnapot. Azt követően a templomban elimádkoztuk elhunytjainkért a halotti virrasztó zsolozsmát, 19 órától pedig a temető keresztjénél, az elmúlt évhez hasonlóan a completóriummal engeszteltünk minden megholtért. Mindenszentek ünnepe Az Egyház nem akar az Isten látására jutott lelkek közül egyet

Tovább


Kirándultunk

2011. május 29.

Egyházközségünk minden tagja kedves meghívást kapott Papp László Atya plébánosunktól május 29-re. Délelőtt 9 óra 30 perckor a Plébánia előtt gyülekeztünk kerékpárjainkkal. Voltak itt hittanosok, hívő nagymamák az unokákkal, hitoktatók, a templomban szolgálatot teljesítő lelkes kis csoport és járni még alig tudó kis picurkák is, akik édesanyjuk mögött nagy kíváncsian nézelődtek. Közös ima után indultunk

Tovább


Templomunk búcsú-napja

2011. április 30.

Az egyeki egyházközség, Szent József oltalma alatt álló 193 éves templomának búcsúját két napos ünnepség keretében tette emlékezetessé és adott hálát Istennek azért, hogy közel 200 éve áll Isten háza a település szívében. Április utolsó napján szombaton az újonnan felszentelt egri segédpüspök, Excellenciás és Főtisztelendő Palánki Ferenc püspök úr látogatott el hozzánk. Az ünnepi szentmise

Tovább


1891-ben, 120 évvel ezelőtt állították buzgó elődeink Egyeken a Kálvária dombon lévő kereszteket és oltárt. Az ott elhelyezett táblát az idő vasfoga már megette, de kivehető Jézus mondata: “Én vagyok az Út az Igazság és az Élet.” Ezekből a szavakból már csak egy maradt: az élet. Minden prédikációnál jobban hirdeti, hogy a keresztény temetők is

Tovább


A Család Éve kapcsán hívtuk meg Dr. Seregély István nyugalmazott egri érsek urat, hogy ossza meg gondolatait velünk. Tartalmas, saját élettapasztalataival fűszerezett előadása kicsiknek és nagyoknak egyaránt érdekes és mély üzenetet hordozott, amelyben a kicsik megtanulhatták, hogy már egészen korán érdemes imádkozni leendő házastársukért, az idősebbek pedig az értékeket átadó szülői, nagyszülői hivatásukban erősödhettek meg.

Tovább


Betlehemi láng Egyeken

2010. december 14.

A karácsonyhoz tartozó újabb, szép hagyományok egyike, hogy a betlehemi Születés Bazilikában található örökmécsesből lángot vesznek advent kezdetekor, s lámpásba zárva hozzák repülővel Bécsbe, ahol nagyszabású ünnepség keretében adják át az egyes országok küldötteinek. A lángot településről településre viszik az emberek, hogy végül eljutva az otthonokba karácsonyig folyamatosan égjen, s elmélyítse az adventi előkészületeket. Ebben

Tovább


Egyházmegyei szavalóverseny

2010. december 4.

December 4-én rendezték meg Nyíregyházán a Tiszántúli Egyházmegye hittanosainak versmondó versenyét, ahol 1-4. osztályban 60 tanuló mérte össze felkészültségét és tehetségét. Szabadon választott verssel kellett készülni, melyben előírás volt a vallásos téma. 1-2. osztályban Nagy Nóra és Kecskés Nelli, a 3-4-ben Farkas Jázmin és Farkas Milán érdemelte ki a november 27-i elődöntő győzteseiként annak jogát,

Tovább


Fekete Nándor gesztelyi orgonaművész adott könnyed, meghitt, romantikus hangversenyt az egyeki római katolikus templomban november 13-án, szombaton. Akik eljöttek, valóban úgy érezhették, ahogyan a plakáton olvashatták:”töltsön egy felejthetetlen estét szerettei és világhírű klasszikus művek társaságában.” A hangversenyen J. S. Bach: d-moll Toccata és Fúga, D-dúr Szvit/Air/,T. Albinoni: Adagio, F. Schubert: Ave Maria, F. Mendelssohn, C.

Tovább


A temető szent hely (locus religiosus). A temetkezés helye már a pogány rómaiak számára is szent volt, annál inkább a kereszténységben. Nem csupán az ünnepélyes megáldás révén, amellyel használatba veszik, hanem sokkal inkább a rendeltetése miatt, mivel a föltámadásra váró megszentelt test ideiglenes pihenőhelyéül szolgál. Továbbá a Krisztusra való emlékezés által is megszentelt hely a

Tovább


A püspökök testülete 2010 Szent Család ünnepétől (december 26.) 2011 Szent Család ünnepéig (december 30.) meghirdeti a Család Évét. A tematikus év célja a család – mint minden közösség alapja – értékeinek felmutatása, intézményének erősítése. A tematikus év programjainak kidolgozására és lebonyolítására egy bizottságot hoztak létre. A nyugati kultúra mélyreható válságban van. Régen az emberek

Tovább