Bérmálás, plébánia megáldás, Tárkányi-díj átadás Egyeken

Mondjuk ki szívünkkel, olykor szavainkkal, de leginkább tetteinkkel, hogy kihez tartozunk!

Bérmálás, plébánia megáldás, Tárkányi-díj átadás Egyeken

Örömteli hír, hogy a járványügyi helyzet miatt korábban hozott intézkedések részleges feloldása ismét lehetővé teszi a liturgia közös ünneplését egyházmegyénkben. Palánki Ferenc megyéspüspök atya kilenc főnek szolgáltatta ki a bérmálás szentségét április 11-én, az Isteni Irgalmasság vasárnapján az egyeki Szent József-templomban.

Ezen alkalom arra is lehetőséget adott, hogy együtt köszönthessék a Tárkányi Béla emlékérem idei kitüntetettjeit, és a megújult plébániaépület megáldására is sor került.

Mindezen főpásztori teendők nem maradtak viszonzás nélkül. Az egyházközség hívei különleges ajándékkal várták a püspök atyát. Szent József-évének kezdete óta a hívek azzal is élő hitükről tesznek tanúságot, hogy kéréseiket a templomuk védőszentjének közbenjárásában bízva fogalmazzák meg, majd azokat – Ferenc pápa példájára – papírra vetik, és a templomban kihelyezett alvó Szent József-szobor alá helyezik, kérve őt, hogy „aludjon rá egyet”, és járjon közbe értük. Az egyekiek ajándékaként egy alvó Szent József-szobor immár Ferenc püspök atya íróasztalán is letáborozott, hogy püspök atya alapos megfontolása után közbenjárjon, és az egyházmegye dolgaiban is segítse a főpásztort.

Nem maradt ajándék nélkül Papp László plébános sem, aki a bérmálkozók legszebb csokrát kapta, amely a Jóistenhez megfogalmazott hálaüzeneteket és a plébános szolgálatáért mondott köszönetüket tartalmazta. Ebben a fiatalok nemcsak hitükért, családjaikért, életükért, örömteli eseményekért mondtak köszönetet, hanem a felkészülés idején – az evangéliumokból – választott jelmondatukról is megfogalmazták gondolataikat.

Püspök atya örömének adott hangot az idei első közös ünnepi alkalmon, bízva abban, hogy idén sehol nem marad el a bérmálás, és a Szentlélek ajándékainak kegyelme lendületet ad majd az egész egyházmegyében.

Ferenc püspök homíliájának bevezető gondolatait az evangélium utolsó mondatával kezdte: „Ezeket azonban följegyezték, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, s hogy a hit által életetek legyen az ő nevében” (Jn 2,31). Nem akármilyen hitről van szó – hangsúlyozta, majd így folytatta: az emberek sokféle dologban hisznek. Vannak pl. vírustagadók, akik a járvány látható jelei, súlyossága ellenére sem hiszik el, hogy az létezik. A Balaton tagadók annak csak virtuális valóságát vallják, sokan pedig a Földről gondolják azt, hogy lapos, a többi csak ámítás, és számtalan ember van, akik az ezotériában keresik a lelki békéjüket és az életükre vonatkozó útmutatást.

Nem valamiben, hanem valakiben, egymásban, két ember szeretetében érdemes hinni. Csak valakire érdemes rátenni az életünket, nem pedig valamire. Vannak, akiknek tenyérjóslók mondják meg, hogyan éljenek. Mi, keresztények egyetlen tenyérből olvasunk, és ez a tenyér át van szögezve. Ebből olvassuk ki azt, hogy az Isten annyira szeret bennünket, hogy mindent, az egyszülött Fiát adta értünk. Az apostolok hitelesen tettek tanúságot Jézus Krisztus feltámadásáról, amikor megkapták a Szentlélek ajándékait. De ellőtte milyenek voltak?

Miután az apostoloknak megjelent a feltámadt Jézus, Tamás – aki ezen alkalmon nem volt jelen – hitetlenkedve fogadta apostoltársai beszámolóját, pedig ők arról beszéltek, hogy együtt ettek Jézussal és beszéltek vele. Sokszor halljuk: hiszem, ha látom. A kérdés az, hogy Tamás apostol miért nem hitt, mi áll a hitetlensége hátterében?

Tamás talán azért nem hitt, mert ő nem volt akkor ott, vagy az abból fakadó szomorúsága, hogy mindennek vége, mondatta ezt vele. Az emmauszi tanítványok csalódottságuknak adtak hangot, amikor elmondták: azt remélték, hogy Jézus lesz Izrael megváltója.

Barsi Balázs ferences atya zseniális mondata szerint: „Ha valaki kevesebbet remél az Istentől, mint amit az Isten adni akar, akkor az csalódni fog.” Jézus nem Izraelt jött megváltani, hanem a világot. Nem azért jött, hogy az életünket toldozgassa, meggyógyítson bennünket, azért, hogy hosszabb életűek legyünk a földön, hanem az örök életet akarta adni nekünk. Szent János azt írja „higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, s hogy a hit által életetek legyen az ő nevében.”

A hitetlen Tamás talán azért sem hitt apostoltársainak, mert azok nem voltak hiteles tanúságtevők. Azt kérdezhette tőlük: Ha valóban találkoztatok a feltámadt Jézussal, akkor miért vagytok még mindig itt bezárkózva? Ezzel az örömmel miért nem mentek ki az utcára és hirdetitek mindenkinek, hogy Jézus Krisztus él?

Amikor pedig pünkösdkor kiáradt rájuk a Szentlélek, akkor már bátran, félelem nélkül hirdették az élet evangéliumát, lesz, ami lesz alapon, tanúságot tettek Jézusról. Bármit megtehettek velük, már nem féltek, mert tudták, hogy nekik örök életük van. Ez az igazi örömhír, az evangélium: Jézus Krisztus a Messiás, az élő Isten Fia. És ha mi ezt elhisszük, akkor a hit által örök életünk lesz.

A bérmálkozók vallják, hogy Jézus Krisztus a Messiás, és nemcsak földi segítséget, hanem örök életet várnak tőle. Áldást kérnek a jelenre, az életükre, szeretteikre, de mindenekelőtt az örök életükre. A Szentlélek ajándékaiban részesedők tudatosan döntöttek Jézus Krisztus mellett, hogy hitelesen tudjanak tanúságot tenni arról, hogy Ő él, nem hagyott el bennünket és örök életet ajándékoz nekünk, amely azt jelenti, hogy a földi életünk befejezése nem a véget jelenti, hanem az élet, a szeretet teljesességébe való átlépést.

Imádkozzunk a bérmálkozókért, hogy valóban hiteles tanúi legyenek ennek a hitnek és általuk is sokan eljussanak erre a meggyőződésre, amely valóban örömteli, a szív, a lélek békéjét adja, azt a békét, amelyet Jézus hozott el a feltámadása után, mondván: „Békesség nektek!” (Jn 2,19).

„Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok, s Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett, megállt középen, és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Aztán Tamáshoz fordult: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és tedd oldalamba! S ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás fölkiáltott: „Én Uram és Istenem!” (Jn 2,26-28).

Tamás a mi nevünkben is megvallotta a hitét. Mondjuk ki mi is szívünkkel, olykor szavainkkal, de leginkább tetteinkkel, hogy kihez tartozunk, azt, hogy a mi Urunk Istenünk, Jézus Krisztus él, és vele együtt feltámadnak mindazok, akik hisznek benne — fejezte be elmélkedését Palánki Ferenc megyéspüspök.

A szentmise befejezése után, Isteni Irgalmasság vasárnapja lévén, a hívek közösen elimádkozták az irgalmasság rózsafüzérét.

Kovács Ágnes
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Papp Ágoston