Balázs püspök-vértanú egyeki köszöntése
Balogh Piusz atya, Gödöllői apát úr és a Gödöllői Kántorátus hetedik alkalommal tette tiszteletét az egyeki Szent József templomban annak jeles napján, Szent Balázs püspök ünnepén 2019. február 4-én. Közös ünnepe ez plébániánknak és katolikus intézményünknek, a Szent János Katolikus Általános Iskolának immár hét teljes éve. Azóta élő és gyümölcsöző a kapcsolatunk a Premontreiekkel, és emelkedettek ünnepeink az ő személyes jelenlétük miatt is. Mindig kedves és feledhetetlen a velük való találkozás, öröm a közös éneklés, baráti a kézfogás, derűsek az együtt töltött pillanatok.
Sokat tanulhatunk tőlük, hisz évről-évre felcsipegetjük nekünk ajándékozott tehetségmorzsáikat. Az ünnepi vecsernyét a Kántorátus vezetésével énekeltük, s most is többszólamú énekük tette még emelkedettebbé az ünnepet és érzéseinket. E különleges ínyencséget, a gregoriánt, Papp László atya „ízleltette”meg velünk, hívekkel, évekkel ezelőtt. Az egyekieknek igen könnyű volt hozzászokni e kivételes csemegéhez. Egyre nagyobb gyönyörűségünk telik benne, s már magunk is bátrabban vállalkozunk rá, hogy ily módon fejezzük ki az Isten és a szentek iránti tiszteletünket, dicsőítésünket.
Szent János Katolikus Intézményünk kicsinyei és nagyjai, annak minden dolgozója megilletődve járultak a Balázs-áldás szentelményéhez, melyet Piusz atya és Laci atya szolgáltattak ki. Sok tanulónk és testvérünk hiányzott az éppen dúló influenzajárvány miatt, értük is imádkoztunk. Szent Balázs, a Krisztusról tanító, gyógyító orvos-püspök közbenjárását kértük értük.
Egyházközségünk Képviselőtestületének tagjai a kedves vendégeket a Tárkányi Béla közösségi terembe hívták szeretetvendégségre. A terített asztal mellett szakmai és baráti beszélgetést folytattunk, ahol örömmel hallottuk a terveket, melyet Piusz atya megosztott velünk, közelgő, 2021-es 900 éves jubileumi készületükről. Ebből aztán ki is kerekedett egy újabb közös találkozás reménye a közeljövőben. Az elmúlt évben ültük kettős jubileumunkat, így aztán dejavu érzéssel hallgattuk a nagyszabású, evangelizációs terveket.
Mi egyekiek, alig 250 évünk fiatalos lendületével, imádkozunk 900 éves nagytestvéreink jubileumának sikeréért.
A program az EFOP-1.3.7-17-2017-00296 azonosítószámú pályázat keretében valósulhatott meg. Ezúton is köszönet érte!
Farkas Éva
tanító/képviselő testületi tag
Fotó: Bódi Viktor, Papp Ágoston