Ars Sacra fesztivál
Az Ars Sacra Fesztivál keretén belül, az Európai Örökségnapokkal együttműködve minden év szeptemberének harmadik szombatján meghívják a történelmi egyházak képviselőit, hogy nyissák meg templomaik kapuját, és színes kulturális programokkal várják az érdeklődőket. Mutassák be a templom építészeti, művészeti értékeit, előadásokat, beszélgetéseket, gyerekprogramokat, filmvetítéseket, kiállításokat szervezzenek a Nyitott Templomok Napján.
Az egyeki Szent József Plébánia évek óta csatlakozik ehhez a kezdeményezéshez, hogy a helyiek számára olyan lelki-szellemi programot kínáljon, melyen keresztül megmutathatja emberközeli és Istenre mutató küldetését.
Ebben az évben katolikus iskolánk és az Alapfokú Művészeti Iskola közös zenei estjével vártuk az érdeklődőket. Barkóczi Zoltán művészeti igazgató úr és az AMI tanárainak műsora nyitotta meg a Nyitott Templomok Napjának programját.
Az est folyamán felcsendülő zenei darabok a következők voltak: Beethoven: c-moll szonátája (Jankovics Barbara), Carcassi: Keringő (Kurucz János), Debussy: Lavine general ( Horváth Marcell), Telemann: I. Fantázia ( Lóránt Dorottya Lilla), Bach: gisz-moll preludium és fúga ( Kiss Erika), Cassini: Ave Maria (Sáriné Barilla Csilla, Barkóczi Zoltán, Csőke Ágnes, Lóránt Dorottya, Kiss Erika, Jankovics Barbara), Albinoni: Adagio (Sáriné Barilla Csilla, Lóránt Dorottya, Kurucz János, Barkóczi Zoltán)
A koncert után kötetlen beszélgetéssel és szeretetvendégséggel folytatódott az este a plébánia közösségi termében.
Fotó: Papp Ágoston