Álljunk meg, hogy bevárjuk a lelkünket – verbita missziós hétvége kezdődött Egyeken
Először 1929-ben, legutóbb 1984-ben tartottak népmissziót az egyeki plébánián. Jubileumi évünkben az Isteni Ige Társasága (verbiták) szerzetesei és papjai 12 fővel kezdték el missziós szolgálatukat csütörtökön.
A missziós napok rózsafüzér imádsággal kezdődtek, minden tizedet egy-egy kontinensért, az ott élő szegény, bajban lévő, különböző bűnöktől szenvedő emberért felajánlva. 17 órakor a misszió nyitó szentmiséjével folytatódott. Ennek keretében megáldottuk a missziós keresztet, majd Magung Fransiskus indonéz pap, a közösség missziós titkára volt a főcelebráns. Igehirdetésében a hét mottójáról elmélkedett: „Minden forrásom belőled fakad.” Ezt választotta a Szent József Plébánia jubileumi évének mottójául, így a 2020-ban tartandó Eucharisztikus Kongresszus gondolatát kívánják elmélyíteni. A forrás, amiről a zsoltáros beszél első jelentésében Sion hegyét, a Szent Várost, Jeruzsálemet jelenti – mondta az atya. Nekünk, keresztényeknek ez a hegy a templom, Isten háza, ahonnan lelki életünk tápláléka származik. Az Eucharisztia, ahol Jézussal találkozhatunk. A szentmise, a vasárnapi találkozás Isten és köztem történik. De itt találkozhatunk egymással is. Sőt önmagunkra is itt találhatunk rá. Hiszen olyan sokszor nincs időnk magunkra sem, rohanunk, intézzük a dolgainkat és nem jut idő arra, hogy magunkra-magunkba tekintsünk. Egy történet szerint Afrikában, ahol nincs posta, nincs telefon, két falu között a hír úgy terjed, hogy az üzenetet rá bízzák egy gyorsan futó törzsi tagra. Ő elindul és fut a másik falu felé, hogy elvigye a hírt. De a falu határában megáll, azért hogy „bevárja a lelkét”, hisz olyan gyorsan futott, hogy lehagyta. Fransis atya hangsúlyozta, ezek a missziós napok arra is szolgálnak, hogy bevárjuk a lelkünket, hogy valóban megérkezzünk és igazán találkozzunk.
A missziós napok nyitó szentmiséje után bemutatkoztak a közösség tagjai, akik Indonéziából, Erdélyből, Kongóból, Brazíliából, Fülöp szigetekről, Magyarországról, Lengyelországból és Indiából érkeztek. Bemutatták országaikat, azok vallási helyzetét, és röviden saját magukat, családjaikat.
A 12 szerzetes testvér és Ania nővér aztán azokhoz az egyeki családokhoz mentek, akik ezekben a napokban befogadták őket, hogy ott szálljanak meg. Kérjük az imádságos támogatást, hogy ezek a napok igazi lelki megújulást hozzanak számunkra.
PlebaniaTeam
Fotó: Bódi Viktor