Plébániánk vándorbölcsőjének lakói voltak…

Hála Istennek, hogy a vándorbölcső minden percét betölti a kedves gyermekmosoly, a nyugodt alvás, a gondtalan játék öröme, a szeretetteljes ringató kezek, a melengető szívek.
A bölcső lakói közül néhányan a Billings-módszer, a természetes családtervezés csodájának köszönhetően fogantak, és születettek e világra. (https://billings.hu)

A vándorbölcső immár a 13. kis lakóját dédelgeti. Az első négy kisbaba élményeit már egy korábbi beszámolóban megosztottuk a kedves olvasókkal, most a sorban következő 5. csecsemőtől kezdődő írásokkal folytatjuk a bölcső útját:

A vándorbölcső útja közben történtek

Tóth Tamás

„Szia! A nevem Tóth Tamás. Én vagyok a vándorbölcső „5.” kis lakója. 11. 14. hajnali 240perckor születtem. 3200 grammal és 55 centivel. Anyukám Veres Kitti, aki itt a kis falunkban dolgozik, mint bolti eladó. Apukám Tóth László, aki szintén itt dolgozik helyben, mint hivatásos vadőr. És persze nem utolsó sorban van egy rosszcsont nagytesóm is. Tóth Lacika, aki 2016. 08. 31-én született. Amikor megkaptuk a bölcsőt kezdetben nehezen ment a hozzászokás. Nagyon szerettem anyukám kezében aludni. Ahogy teltek a napok jókat játszottam és aludtam ebben a kis csoda szerkezetben, aminek az oldalában mindig szerettem kapaszkodni. Tesóm is sokat segített, néha ringatta alattam a bölcsőt. „Még akkor is amikor nem kellett.”

„Mikor megszületik egy várva várt gyermek az élet dolgai új értelmet nyernek. Apaszív, anyaszív dobban meg egy párban, új fénnyel ragyognak a világra hárman.” „Egy gyermekért azt adjuk, ami mindennél drágább ezen a földön, a szeretetünket, az életünket.” (Hhelen Thomson)

Tamás név jelentése: iker, csodálatos
Név eredete: Héber- görög eredetű. Az arameus Thesmo (iker) név görög Thomasz (csodálatos) alakjából.

Nagyon hálásak vagyunk, hogy mi is használhattuk a vándorbölcsőt. Remélem a következő kis tulajdonos is sok élménnyel gazdagítja.

Köszönettel: Tóth család”

Fehér Vencel

„Szia! A nevem Fehér Vencel. Megszülettem 2019. 04. 08-án a Honvéd Kórházban Budapesten. Apával és anyával Szentendrén lakunk. Apa a városban dolgozik tűzoltóként. Anya jelenleg itthon van velem, de előtte üzletvezető helyettes volt a The Body Shop-nál. 3300 grammal és 54 cm-rel születtem, 15:38 perckor. Anya és apa nagyon büszkék rám, már nagyon várták, hogy megérkezzek.

Apa: Fehér Béla (1992. 04. 14.)
Anya: Kiss Enikő (1991. 11. 04.)

Vencel név jelentése: Nagy álmodozó, nagy mesemondó típus a név viselője. Néha elrugaszkodik a valósától.
Eredete: szláv – német eredetű, a szláv Venceslav és a német Wenzeslaw alakjából.
Jelentése: koszorú, dicsőség.

A kilencvenes években ritka név volt, a kétezres években nem került az első száz leggyakoribb név közé. Tehát ilyen névvel nagyon különleges kisfiú leszek.

A nevemet Szent Vencelről kaptam, aki a csehek második uralkodója volt és ezalatt papokkal és szerzetesekkel népesítette be udvarát. A nyomor és a műveletlenség enyhítésén fáradozott. Egyházalapításai a keresztség terjesztésével együtt a műveltség terjedését is széles körben elősegítették.

Köszönjük, hogy részesei lehetünk ennek a kezdeményezésnek és mi is használhattuk a vándor bölcsőt. A kis Venci békésen aludt benne és nézelődött a családra.

Köszönettel: a Fehér család!”

Barkóczi Lilla

A nevem Barkóczi Lilla és én vagyok a vándorbölcső hetedik kis lakója, használója. Születésem ideje: 2019. 08. 03. 14:55
Születésem helye: Kenézy Gyula Kórház
Születéskori súlyom, hosszúságom: 2400 gramm, 49 cm

„Mikor megszületik egy várva várt gyermek, az élet dolgai új értelmet nyernek. Apaszív, anyaszív dobban meg egy párban, új fénnyel ragyognak a világra hárman.” (Ismeretlen szerző)  Anyukámmal és apukámmal Debrecenben élünk. A szüleim nagy izgalommal vártak már engem, s így öt nappal hamarabb érkeztem. Édesanyám: Barilla Csilla, aki fuvolaművész. Megszületésem előtt fuvolát és furulyát tanított gyerekeknek. Jelenleg éjjel-nappal velem foglalkozik, amit azzal hálálok meg, hogy nagyon jó baba vagyok. Édesapám: Barkóczi Zoltán, aki zongoraművész. Régen gyerekeket tanított zongorázni, pár éve pedig művészeti iskolát vezet. Ő a legnagyobb mókamesterem. Hogyan kaptam nevemet? Anyukám Líviának szeretett volna nevezni, apukám pedig Csillának. Így Anyukámnak eszébe jutott a Lilla és szerencsére apának is tetszett. A névnapom február 16-án van.

Jelentése: Istentől született
Eredete: Csokonai- Vitéz Mihály névalkotása.

„Minden anyának a lelke össze van kötve gyermeke lelkével, ezért örök a szeretet köztük a gyermekével.” (Lippai Marianna)

Én és a bölcső

Az egész úgy kezdődött, hogy hat hetes koromban Mónika néni  felhívta a szüleimet, hogy az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy négy hónapos koromig használhatjuk a vándorbölcsőt. Anya és apa nagyon örültek, de én nem tudtam, hogy mi az a bölcső.

Amikor megérkezett, a szüleim megmutatták és beletettek. Annyira meg voltam illetődve, hogy mozdulni sem mertem. Később megnyugodtam és mozogni kezdtem. Nagy meglepődöttségemre a bölcső elkezdett ringatózni. Nem tudtam, hogy mi ez, de nagyon jó érzés volt. A szüleim mosolyogva ringattak, mire én el is aludtam. Később felfedeztem, hogy lehet benne jókat játszani, kukucskálni és kapaszkodni az oldalába. Amikor nagyobb lettem, akkor pedig vagányul felraktam a lábam az oldalára. Nagyon fog hiányozni a kis bunkerem.

Köszönjük, hogy ennyi élménnyel gazdagodhattunk a vándorbölcső által. Sok örömöt kívánunk a következő lakójának!

Debrecen, 2019. 12. 14.
Lilla”

Patai Gábor

„Patai Gábor „Gabika” vagyok, a vándorbölcső nyolcadik kis lakója. A nevemet apukám után kaptam, aki már nagyon várta az érkezésemet anyával, Patainé Vincze Erikával együtt. Azt mondták nekem, hogy a nevem a héber Gabriel magyarosított változata és azt jelenti, hogy „Isteni férfi”, „Isten embere”, vagy „Isten erősnek bizonyult”. „Születtem embernek, eredendően jónak erre a világra, földi halandónak.” (M. Ambrus Kinga)

  1. december 13-án, a debreceni Kenézy Kórházban születtem, 3900 grammal és 55 cm-rel.

Anyát még aznap felkereste Mónika néni, hogy közölje vele a jó hírt, én is azon szerencsések táborát erősíthetem, akik használhatják a vándorbölcsőt.

Úgy tartják, a bölcső mozgása azért nyugtatja meg a kisbabát, mert felidézi azt az állapotot, amikor az anya méhében az édesanyával együtt mozog. Másrészt azért is hasznos a bölcső, mert a mozgás fejleszti a baba egyensúlyérzékét és az idegrendszerét. Már csak ezért is plusz öröm, hogy én is használhatom. Elérkezett a nap, hogy anyával végre hazamehettünk a kórházból.

Első otthon töltött estén már ki is próbálhattam a bölcsőt, először furcsa volt. Be kell valljam, féltem kicsit, de hamar megszoktam és napról, napra egyre jobban szerettem benne aludni. A szüleimmel együtt nagyon boldogok vagyunk, hogy részesei lehetünk mi is a csodának és használhattuk a bölcsőt.”

Kun Norman

A vándorbölcső kilencedik kis lakója: Kun Norman. Apukám Kun László, anyukám Kun-Kiss Krisztina. A második kisfiunk a Norman nevet kapta, melyet a nővére Jázmin választott és a bátyuskája Ármin is helyeselt. 2020.02.10-én 23:50-kor jött a világra, spontán szülés volt. Debrecenben a Kenézy Gyula Kórházban. Születési súlya és hossza: 4250 gramm és 56 cm. Mindenki meglepődött a hatalmas súly hallatán, még a szülészorvos is, én is, nagymama is, ugyanis mamás szülés volt. Apuka itthon volt a két nagyobb gyermekünkkel. Első gyermekünknél apuka volt bent, második és harmadik gyermekünknél pedig édesanyám. Lánygyermekünk Kun Jázmin 2013. 08. 11-én született 3570 gramm és 56 cm, 17:50 perckor. Második gyermekünk Kun Ármin 2016. 12. 31-én született, szilveszter napján 3850 gramm és 56 cm-el, 10 órás vajúdás után. Mindig is három gyermeket szerettünk volna. S Istennek hála megajándékozott minket három gyönyörű, egészséges gyermekkel. Ami számomra a legszebb, legcsodásabb, legmeghatóbb, legfelelősségteljesebb, s a legnehezebb dolog a világon, a gyermeknevelés.

Azzal, hogy a bölcső ideiglenes kis tulajdonosa lehetett a kisfiunk, részben apukájának is köszönhető, hiszen az ő munkahelyén készült ez a csodás és igen hasznos fekhely, amelyet testvérei előszeretettel ringattak. Norman baba nagyon sokat aludt a bölcsőben, majdnem három hónapon át.

Nevének jelentése: észak, férfi
Nevének eredete: germán eredetű angol és német névből származik.
Névnap: Június 6.
Norman nevének rezgésszáma: 3

A három a kételkedés feloldásának a száma. Élete célja az ellentétek megszüntetése, amiért mindent képes elkövetni. A hármas szám szent számnak számít. A makulátlan egységet jelentette a szentháromságban.

Köszönjük, hogy mi is részesei lehettünk ennek a nemes, megtisztelő, s igen hasznos kezdeményezésnek. Boldog perceket kívánunk a következő kis lakónak is.

Hálás köszönettel: Kun család

2020.05.10.”

Zsólyomi Zsombor

A nevem Zsólyomi Zsombor. 2020. június 07-én születtem, 3680 grammal és 51 cm-rel. Apukám végig bent volt anyával, támogatta, erőt adott neki, míg megszülettem.

Apát Zsólyomi Dávidnak hívják, anyát pedig Zsólyominé Farkas Fanninak. 2019. 08. 03-án kötöttek szentségi házasságot. Akkor még nem is sejtették, hogy egy hónapra rá én már anya pocakjába költözöm. Mind a ketten úgy gondolják, hogy a Jóisten nagyon szereti őket, amiért ilyen hamar megajándékozta őket a gyermekáldás csodájával és amiért gyönyörű, egészséges kisfiúk született.

A bölcső már itthon várt, amikor hazaértem a kórházból. Megmondom őszintén, az első próba nem sikerült jól. Sírtam benne, mert anya és apa karjában szerettem volna inkább lenni. Később, miután többször kipróbáltam, rájöttem, hogy nem is olyan rossz dolog és többször is pihentem benne. Mára már nyolc hetes nagyfiú vagyok és továbbadom a bölcsőt a következő kis lakójának. Remélem nagyon fog neki tetszeni és jókat alszik benne.

Anyáékkal nagyon örülünk, hogy részesei lehettünk ennek a kedves kezdeményezésnek és reméljük nem válnak el útjaink örökre a bölcsővel. Szeretnénk, ha néhány év múlva a kis testvérem is a lakója lehetne.

Üdvözlettel: Zsólyomi Zsombor, a vándorbölcső 10. kis lakója”

Arany Szofi

A nevem Arany Szofi, a bölcső 11. lakója vagyok. Karcagon születtem, 2020. július 1-jén. Írni és olvasni még nem tudok, így a szüleim írják le a mi történetünket.

A bátyámat Arany Botondnak hívják, ő már 10 éves. Nagyon sokáig győzködte anyáékat, hogy szeretne kistestvért és hosszú évek múlva sikerült is neki rábeszélnie őket. Megszületett a nővérem Arany Viola, sajnos nem tudta használni a bölcsőt, mert vendégbabaként érkezett a családunkba. Nagyon nehéz időszak következett az életükben. De a szüleimet és a testvéremet sok jó ember vette körül és lelkiekben nagyon sok támogatást kaptak. Azóta is nagyon hálásak Laci atyának, a tanár néniknek és iskolatársaknak, akik támogatták Botit, hogy túl legyen ezen a megpróbáltatásokkal teli időszakon. De a szüleim is nagyon sok támogatást, biztatást kaptak.

Apukám végül meggyőzte anyukámat, hogy nem adhatja fel és adniuk kell egy új esélyt annak, hogy megszülethessek hozzájuk. Most már a családommal lehetek, szivárványbabaként érkeztem. Reményt és boldogságot hoztam a családom életébe, így tekintünk együtt a jövőbe. Úgy döntöttek a szüleim, én is római katolikus vallású leszek, hamarosan megkeresztelnek. Igyekeztem nagyon sokat használni a bölcsőt. Megmondom őszintén először nagyon sírtam benne, de csak azért, mert éhes és fáradt voltam. Később már nagyon jókat aludtam, amíg anya a dolgát csinálta a konyhában.

Boti és én elválaszthatatlanok vagyunk, próbálok nem sokat sírni este, hogy tudjon tőlem aludni a bátyám.

Köszönjük, hogy használhattam a bölcsőt. Küldöm a következő lakónak. Használja ő is nagyon sokat!

Puszi: Szofi”

Szerencsés Szilárd István

A nevem SZERENCSÉS SZILÁRD ISTVÁN. Én voltam a vándorbölcső 12. lakója. 2020. augusztus 31-én, 20:43-kor, anya névnapján születtem meg 3540 grammal és 51 centiméterrel. Édesapám (Szerencsés István) és Édesanyám (Szerencsé-Balázs Erika) nagyon örültek érkezésemnek. Anya egy továbbképzésen látta először a bölcsőt, az egyeki plébánián, megérintette, de szomorúan el is engedte, mert már akkor nagyon-nagyon imádkozott Istenhez, hogy küldjön neki egy kisbabát, de sajnos nem érkezett.

Anyának és apának meg kellett érni az érkezésemhez. A Jóisten nem feledkezett meg a szüleimről. Boldog családdá varázsolt minket. És láss csodát anya már itthon ringatta a bölcsőt, benne velem. Anya és apa most érzi és tudja, hogy mit jelent a mondat: ISTENNEK LEGYEN HÁLA!

Köszönjük szépen a bölcsőt, kívánjuk a következő lakónak is, hogy kellemesen aludjon benne.”