Nyolcadik alkalommal adták át a Tárkányi Díjat Egyeken
2020 január elsején ismét kiosztásra került a Tárkányi-díj Egyeken a Szent József közösségi házban délután 16. 00 órakor.
Az alapító örömére, a képviselő testület most mind a négy adható éremnek gazdát lelt. Egyek és filiái is találtak közösségükben a megajándékozásra méltó testvéreket, melyet plébánosuk elfogadott, s szeretettel átadott a kitüntetetteknek illetve hozzátartozóiaknak. Nyolcadik alkalommal került sor a rendezvényre, melyet méltó ünnepség keretében adnak át a megajándékozottoknak minden évben. A műsort a Szent János Katolikus iskola növendékei biztosították Farkas Réka egyetemista, volt növendék felügyelete és vezetése mellett.
A kitüntetést a következő testvérek kapták:
Barna Mária 1956. augusztus 31-én született Barna István és Fehérvári Mária első gyermekeként, később még két testvére született. Marika vallásos családban nevelkedett, apai nagymamája tagja volt a Rózsafüzér Társulatnak, szülei is vallásos szellemben nevelték mindhárom gyermeküket.
Középiskoláit Budapesten végezte az Irinyi utcában. Marika ezután igazi lokálpatriótaként mindig Újszentmargitán élt és itt dolgozott. Szakmai munkájában szerzett tapasztalatait, kiváló szervező tevékenységét nem tudjuk nélkülözni az egyházközösségben, templomi szolgálatban.
Terjeszti az egyházi sajtót, gyűjtéseket kezdeményez az Árpád-házi Szent Margit ereklyéjét is őrző templom berendezéseinek fejlesztésére.
Tóth Csilla a tiszacsegei egyházközségben lassan egy évtizede tevékenykedik. Mióta István 2011-ben átvette a tiszacsegei templom gondnoki feladtát Csilla végig mellette állt ebben is. Mivel köztudomású, hogy a tiszacsegei egyházközség milyen kicsi, a templom körüli munkák kettejükre maradtak.
Azóta, ha a templomtakarításról, templom körüli munkákról, kapálásról, gyomlálásról, vagy egyéb feladatokról van szó, az szinte mindig őrá vár. Szép példát ad arra, hogy keresztény édesanyaként a munkáját, családi életét is össze lehet egyeztetni a templomi közösség szolgálatával. Mint mondja, amíg ereje engedi, mindig, mindent meg fog tenni, hogy a maréknyi közösséget szolgálja.
Dr. Hegedüsné Jámbor Valéria 1957. június 26-án Tatabányán született. Istenbe vetett hitét szüleinek, nagyszüleinek köszönheti. 40 évet szolgált a pedagógia és közel 20 évet a hitoktatás oltárán. 1982 óta él Egyeken. Mindig példát mutatott s minta volt a faluban, életének és hitének gyakorlásával. Odaadó hitvesként és gondoskodó, két fiát példásan, emberségben nevelő anyaként is. Évtizedeken át volt települési és egyházközségi képviselő, így a köz és egyházi életben is számítottak hozzáértésére, bizalmukat helyezték belé a településen élők. Ötleteivel, véleményével vagy tevőlegesen részese volt a faluban pl. a templomi felújításoknak, a templomkerti pályázatnak, a katolikus iskola- óvoda létrejöttének, a Kálváriás- temető rendbetételének – ahol örökbe fogadott stációját a mai napig gondozza. A templom ünnepi kórusában is helye van. Több száz gyermeket nem csak ábécére, de életre, hitre, emberségre is nevelt.
Az Egyeki Arcképcsarnok megszületése az ő áldozatos szerkesztői munkájának is köszönhető. Az első szabadtéri egyeki betlehemnek a szereplőit ő formálta meg s munkálta ki igényesen.
Gecse Imre 1932.december 9-én született Egyeken paraszti családban. Hétköznapjaiban családjával gazdálkodott, vasárnap pedig szentmisével szentelte meg a napot. Amíg egészsége engedte, vasár-és ünnepnap nem telt el szentmise nélkül ő és családja életében. Évtizedekig volt egyháztanács tag, részt vett az egyházközség énekkarának munkájában s felléptek többek között az egri székesegyházban is. Nem a szavak embere volt, inkább jó példával járt elől úgy a hitben, mint a munkában. Minden templomépítő munkában élen járt, támogatta azt anyagilag és kétkezi munkájával is. Barátságos, derűs, nyitott személyiség volt, tudott segíteni és maga köré gyűjteni az embereket a jó ügy érdekében.
Igazi találkozás volt ez a délután szeretetközösségben, családias, jótestvéri hangulatban. Öröm így kezdeni a polgári évet. Mária Istenanya áldása volt velünk. Köszönjük, hogy együtt lehettünk testvéreinkkel.
Farkas Éva tanító, képviselő testületi tag
Fotó: Papp Ágoston