100 PERCIG SZÓLTAK A HARANGOK, ÖRTŰZ GYÚLT A TRIANONI ÉVFORDULÓN EGYEKEN

A versailles-i Nagy-Trianon-palotában 1920. június 4-én írták alá azt a békediktátumot, amely területe kétharmadával csonkította meg a történelmi Magyarországot. Szent István király ezeresztendős keresztény államiságát a Kárpát-medencében Trianonnál pont egy évszázada zúzták szét, feldarabolva Magyarországot, szétszórva nemzetünk részeit. Sok szempontból aránytalanság ért bennünket. A trianoni béke pontjai ismertek: Magyarország elveszítette területének és lakosságának mintegy kétharmadát, ennek megfelelően 320 ezer négyzetkilométer területű, húszmilliós középhatalomból 90 ezer négyzetkilométeres, hétmillió lakost számláló kisállammá vált. Románia megszerezte a Partiumot és Erdélyt, a délszláv állam a Délvidéket, Csehszlovákia pedig a Felvidéket és Kárpátalját. Az igazságtalan döntés egyik jele volt, hogy az Amerikai Egyesült Államok kivonult a béketárgyalásról. Hiszen értelmetlenül kerültek át Romániához olyan magyarlakta területek, ahol tömbben élt a magyarság. Gazdasági értelemben elveszítettük például a közúti és vasúti gerincvonalakat, amik összekötötték az északi és a déli országrészeket. A gróf Apponyi Albert által vezetett magyar delegáció hosszas munka után, Teleki Pál „vörös térképével”, etnikai, néprajzi, történelmi munkák és érvek tucatjával érkezett meg 1920 januárjában Párizsba – mindhiába. A magyar küldöttséget a tárgyalások ideje alatt házi őrizetben tartották, szót pedig csak 1920. január 16-án, a béketervezet véglegesítése után adtak Apponyi Albert vezérszónoknak.

A tíz évvel ezelőtt megszavazott, kettős állampolgárságról szóló törvény lehetőséget adott az elcsatolt területeken élő és a világban szétszóródott magyarok számára, hogy közjogi értelemben újra az anyaország részévé, annak állampolgáraivá válhassanak, vagyis a területi szétszakítottság ellenére újra összetartozhassanak. A trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulóján erre a három dátumra emlékezve, a magyar közösséghez tartozásunk sajátos szimbólumaként fogalmazták és hirdették meg a Kárpátaljai cserkészek az Összetartozásunk Tüze eseményt. Pásztorok, csőszök, munkájuk-utazásuk során pusztában, erdőben éjjelezők enyhelyük mellett a puszta földön gyújtottak tüzet, ami nemcsak világításul, hanem szálláshelyük védelméül is szolgált a támadó vadakkal szemben, veszély esetén pedig felvillantása, felszítása a jeladás és a segélykérés eszköze is lehetett. Őrtüzeket gyújtottak őrhelyükön a kihelyezett katonai egységek, vagy a különféle őrségre kivezényelt falusi emberek éjjelente. Az őrtűz télen-nyáron égett. Különben az őrtűz a békés érintkezés helyéül is szolgált. A szállásra érkező idegeneket a tűz mellett fogadták, ott kínálták hellyel, a szálláson lakók is az őrtűz mellett időztek, heverésztek, szórakoztak munkájuk végeztével.

„A társadalom részéről többen indítványozták, hogy június 4-én délután fél ötkor szólaljanak meg országszerte a harangok. Aki a harangszót hallja vagy megszólaltatja harangjait, tegye ezt az imádság lelkületével, könyörögjön hazánkért, népünkért határainkon innen és túl, és Közép-Európa összes népeiért, hogy békében, szeretetben és alkotó együttműködésben építhessük közös jövőnket.” – áll a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleményében.

Mindkét kezdeményezés visszhangra talált nálunk, ezért 2020. június 4-én fél öttől 100 percig szólt a harang Egyeken, Tiszacsegén és Újszentmargitán. Egyeken a Szent József tiszteletére 1892-ben öntött 73.5 cm átmérőjű lélekharang kondult meg, melynek felirata: „Jézus Krisztus nevelője, légy végóránk segítője.”

Helyi idő szerint 20:20 perckor pedig az Egyeki Tűzoltókkal karöltve fellobbant az Összetartozás Tüze. Papp László plébános emlékező gondolatai után elénekeltük a Himnuszt, és elimádkoztuk az Úrtól tanult imádságot a Miatyánkot. A tűz körül baráti beszélgetést folytatott a 30-40 fős emlékező közösség.

Forrás: PlebaniaTeam