Vecsernye és Balázs-áldás Egyeken

Ötödik alkalommal ünnepeltük Szent Balázs püspök napját a Gödöllői Premontrei Kántorátussal együtt, 2017. február 3-án a jubileumára készülő egyeki templom szent falai között.

Balogh Piusz perjel atya és a Gödöllői Kántorátus tagjai hagyományosan ellátogatnak hozzánk minden évben ezen a napon, és fényárba vonják énekükkel egyházközségünk és katolikus iskolánk együttes ünnepét. A találkozás mindig kedves és feledhetetlen örömét is magukkal hozzák a közös éneklés és baráti kézfogás derűje mellett.

Emelte a délután fényességét, hogy Bökő Péter Fehérgyarmat plébánosa vezette az ünnepi vecsernyét, tekintélyes, mélyen zengő énekével. Az orgona billentyűit pedig Kája Sándor, a máriabesnyői kegytemplom karnagyának értő, művész kezei szólaltatták meg tiszta harmóniával. Szent János katolikus intézményünk kicsinyei és nagyjai, annak minden dolgozója megilletődve járultak a szentelményhez, melyet Piusz atya, Laci atya és Péter atya szolgáltattak ki.

Jó órában jött a segítség, hiszen sok tanulónk és plébániai közösségünk tagja hiányzott az éppen dúló influenzajárvány miatt.

Értük is imádkoztunk és lélekben jelenlévőként részeltettük a segítségben, melyet Sebaste püspöke oly nagyvonalúan ajándékoz minden hozzá fordulónak. Szent Balázs az, aki a torokbaj és más testi nyavalyák mellett szívet, s lelket is gyógyított. A Krisztusról tanító, gyógyító orvos-püspökről már életében csodák keringtek. Az orvosok mellett a muzsikusok védőszentje is. Jelen volt ezen a délutánon közösségünkben is, mint példakép, közbenjáró, segítő szent, gyógyító.

A csodát is megkaptuk, mert a templomból kilépve mosolygós napsugarakba hunyoroghattunk bele, melyeket már hosszú ideje nélkülözni voltunk kénytelenek. Köszönjük Szent Balázs!

Farkas Éva pedagógus, egyházközségi képviselő testületi tag

Fotó: Papp Ágoston