Változás!

A szentmise-közvetítések további lehetőségeiről később adunk tájékoztatást!

Az egészségünk megóvása érdekében a liturgiákon szigorú szabályok betartását kérik a hívektől és a papoktól.

Az alábbiakban Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök körlevelét olvashatjuk:

A koronavírus-járvány hazánkba történt betörése után és a további fertőzés elkerülése érdekében meghozott korlátozások (vö. a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Körlevelei, 2020/II., 204/2020) részleges feloldásáról – összhangban a Kormány rendeletével (vö. 168/2020), a MKPK iránymutatásával és nagyszámú hívő kérésére – egyházmegyénkben a következő rendelkezéseket léptetem hatályba 2020. május 04-től. Nyomatékosan kérem a papság és a hívek részéről ezek betartását:

1. Gyermeki bizalommal és teljes reménységgel esedezzünk továbbra is az élő Istenhez egyéni és közösségi imáinkban a járvány megszűnéséért és minden érintettjéért, és híveinket is bátorítsuk erre.

2. Templomainkat tartsuk nyitva napközben, hogy a hívek egyénileg betérhessenek imádkozni és szentségimádásra. Kérem továbbra is a szenteltvíztartók használatának mellőzését. A szentmisék után a templom padjait, székeit töröljék át fertőtlenítővel.

3. A beteg és idős híveinket kérjük arra, hogy önmaguk és mások védelmében még ne jöjjenek templomi közösségbe. Ők továbbra is az online közvetítéseken, vagy a médián keresztül kapcsolódjanak be a szentmisékbe, szertartásokba. Otthonuk legyen még templomuk.

4. Húsvét 4. hét hétfőjétől (május 04.) újra a hívő nép személyes részvételével ünnepelhetjük a szentmisét a következő iránymutatások betartása mellett, amelyek biztosítása érdekében vonjunk be alkalmas segítőket.

A gondjainkra bízottakért érzett felelősségtől vezérelve a szentmisék és szertartások egész idején minden résztvevő számára:

— kötelező a kijelölt, egymástól elkülönített ki- és bejáratot használni, ahol ez megoldható, de mindenképpen kerüljék el a csoportosulást;

— kötelező a templomban a szájat és orrot eltakaró eszközt (védőmaszkot, sálat, kendőt) viselni (a miséző papot és a kántort kivéve);

— kötelező a templomba érkezéskor a kézfertőtlenítés, vagy a magával hozott, vagy a templom bejáratánál kihelyezett fertőtlenítőszer használatával;

— kötelező egymástól 1,5-2m távolságban úgy elhelyezkedni, hogy csak minden második padban vagy széksorban foglalhatnak helyet; az egy háztartásban élő családtagok ülhetnek egymás mellett. (A személyek közötti távolság és a templom méretei meghatározzák a résztvevők maximális létszámát.)

— A szentmiséken továbbra is el kell hagyni a békeköszöntést kézfogással.

— A nyelvre és a két szín alatti áldoztatás továbbra sem engedélyezett.

— A kézbe áldoztatás rendje: A miséző pap áldozása után és az áldoztatás megkezdése előtt végezzen kézfertőtlenítést, ugyanígy tegyen az áldoztatásban segítő akolitus is.

A hívek egymástól 1,5-2m távolságot megtartva és védőmaszkban járuljanak szentáldozáshoz úgy, hogy mindkét kezüket — amennyire hosszan csak lehet — nyújtsák előre (ugyanígy tegyen az áldoztató pap, ill. akolitus), néhány lépést tegyenek oldalra, igazítsák a szájmaszkot az álluk alá és így vegyék magukhoz az Oltáriszentséget, utána visszaigazított szájmaszkkal menjenek a helyükre.

— A perselyadományokat távozáskor helyezzék a kosarakba a kijáratnál, kerülve a csoportosulást.

Hívjuk fel híveink figyelmét arra, hogy banki átutalással is eljuttathatják perselyadományukat vagy más célú támogatásukat.

5. Az Egyházi Törvénykönyv előírásai szerint az egyházmegyénk területére korábban megadott felmentést a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alól (vö. a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Körlevelei, 2020/II., 204/2020; CIC 87. k. 1. §., 1245. k.) továbbra is érvényben hagyom, főleg a magas járványkockázati korosztályba tartozó hívek védelmében.

6. Tekintettel a fennálló járványügyi helyzetre továbbra is érvényben hagyom az általános feloldozás megadását (vö. a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Körlevelei, 2020/II., 204/2020; CIC 961–963. k.). A fülgyónásra vonatkozóan pedig kérem, hogy a hívek gyóntatása még ne történjen gyóntatószékben. A gyóntatószék helyett egy erre alkalmas, sok légköbméterű helyiséget használjunk a gyóntatáshoz, maszkban és kellő távolságot tartva.

7. Gyermekkeresztelés tartható a megkövetelt egészségügyi távolság és a szükséges higiénés előírások leggondosabb követésével.

8. Az elsőáldozás, bérmálkozás megtartását tervezzük a járvány megszűnése utáni időszakra.

9. Az esketésre is érvényesek a szentmisékre vonatkozó előírások.

10. A betegellátás és a rendkívüli áldoztatás tekintetében mindenben kövessük az állami járványügyi előírásokat.

11. A temetést egyszerű formában és röviden végezzük a sírnál, a ravatalozó mellőzésével.

12. Pappal vagy pap nélkül vezetett minden templomi közösségi imádságon (rózsafüzér, litánia és szentségimádás) részt vehetnek híveink a megkövetelt egészségügyi távolság és a szükséges higiénés előírások leggondosabb követésével.

13. Paptestvéreim bölcs megfontolására bízom a kis létszámú egyházközségi hitéleti összejövetelek megtartását, ugyanígy a szabadtéri szentmisék lehetőségét, a megkövetelt egészségügyi távolság és a szükséges higiénés előírások leggondosabb követésével.

Kérem Paptestvéreimet, hívják fel híveink figyelmét a lehető legtöbb csatornán ezekre a változásokra.
A hatóságokkal továbbra is működjünk együtt mindenben, és tartsuk be az általuk adott általános irányelveket.
Tevékeny és találékony lelkipásztori gondossággal figyeljünk egymásra, főleg segítségre szoruló, beteg és idős testvéreinkre.

A Boldogságos Szűz Mária, Szent József és Szent László király, egyházmegyénk védőszentje közbenjárását kérve, főpásztori áldással:

Debrecen, 2020. május 1. Szent József, a munkás emléknapján 

+ PALÁNKI Ferenc
debrecen-nyíregyházi
megyéspüspök