Tegyél jót másokkal!

„A nagyböjt ideje kiváló alkalom a jócselekedetekre, az irgalmasságra, amely szeretetből, nagylelkűségből fakad, vagyis lemondás gyümölcse. Szent Ágoston szerint „a böjt és az alamizsna az ima két hatalmas szárnya”, amelyek által lendületet kap és egészen Istenig repül. Könnyebben száll egészen az égig az alázatos és szeretetteli ima, amelyet böjt és alamizsna kísér, illetve a minket ért bántalmak megbocsátása és a szeretetcselekedetek kísérnek úgy, hogy eltávolodunk a rossztól és jót cselekszünk.” (XVI. Benedek pápa)

Az egyeki Szent Ferenc Karitász csoport lelkesen segíteni vágyó tagjai ez év tavaszán – a Katolikus Püspöki Konferencia 2019. nagyböjtjében meghirdetett segély-akció keretében- tartós élelmiszergyűjtést szerveztek. A gyűjtés helyszíne: a Templomunk, a katolikus óvodánk és iskolánk, valamint egy helyi élelmiszerbolt volt, ahol a nagylelkű egyeki lakosoktól számos adományokat kaptunk. Örömmel láttuk, hogy a kijelölt helyeken egyre sokasodott az elhelyezett mennyiség, melyet tekintve: kb. 191kg élelemmel örvendeztethetjük meg a rászoruló embereket. Az összegyűlt élelmiszerek válogatást, rendszerezést és csomagolást követően a Nagyhéten kerülnek kiosztásra. Az év ezen élelmiszerosztásával legfőképpen mély szegénységben lévő, és/vagy fogyatékkal élők családját ajándékozzuk meg.

Köszönjük, a tartós szeretettel töltött hozzájárulást a gyűjtés eredményességéhez! Sokak számára nagy örömet szerezhetünk általuk!

Alma adományt is kapott a Szent Ferenc Karitász csoport. Az adomány almának egy részét közmunkások közt osztottuk szét, akik többnyire sok gyermekes szülők, nagyszülők. Továbbá választottunk ki nagycsaládosokat, illetve az utcán is találkoztunk néhány rászorulóval, akiknek szintén adtunk az almából. Az almaadományból a karitászház szomszédságában élő idős, nyugdíjas lakosokat is megörvendeztettük.

Isten fizesse meg jóságukat!

Az egyek Szent Ferenc Karitász csoport tagjai