Lelki nap Tiszacsegén

Hagyományteremtő szándékkal gyűltünk össze a tiszacsegei római katolikus templomban, 2013. október 5-én, hogy lelki napon vegyünk részt: hitoktatók, akolitusok, egyháztanács tagok és egyházi munkatársak. Szeretnénk, ha minden évben legalább egyszer lelki nap keretein belül is találkoznánk. Úgy tervezzük, hogy ennek az eseménynek a tiszacsegei templom búcsúnapja előtti szombat lesz az időpontja, ettől az évtől kezdve. Az idei második, lelki továbbképzésünk alkalmával a munkatársakkal együtt hálát adtunk az eltelt HIT éve kegyelmeiért. Lelkigyakorlatos napunkra meghívást kaptak a fehérgyarmati plébánia munkatársai is, -Bökő Péter atya vezetésével- azért, hogy a két egyházközség között intenzív és mély kapcsolat vegye kezdetét, amely által erősödik közösségeink katolikus identitása. Egymástól tanulva pedig ötleteket meríthetünk a plébániai élet alakításához.

Lelki napunk programja a következőképpen alakult: 10 órakor Terciát, 11.30-kor Szextát imádkoztunk. Délelőtt Maga László polgári kanonok-plébános elmélkedését hallgattuk meg a HIT-ről. Az előadás után közösen ebédeltünk a tiszacsegei Halászcsárdában. A délután folyamán bemutatkoztak az egyházközségek, ill. feltehettük kérdéseinket az elhangzottakkal kapcsolatban. Maga László atya pedig szívesen válaszolt mindenkinek. Lelki-szellemi továbbképzésünk zárásaként 14.30-kor Szentségimádáson vettünk részt, melyen hálát adtunk a HIT Évéért. A nap végére mindannyian eredményesnek éreztük az eltöltött időt, hálásan köszönjük a tiszacsegei munkatársaknak a színvonalas szervezést és a megvendégelést. A gyümölcsöző lelki elmélyülés után Papp László atya áldásával indultunk haza, este pedig az egyeki hívek szentmisén vettek részt.

Aranyné Szalai Tünde, Tóthné Szincsák Erika