Kirándultunk

Egyházközségünk minden tagja kedves meghívást kapott Papp László Atya plébánosunktól május 29-re.

Délelőtt 9 óra 30 perckor a Plébánia előtt gyülekeztünk kerékpárjainkkal. Voltak itt hittanosok, hívő nagymamák az unokákkal, hitoktatók, a templomban szolgálatot teljesítő lelkes kis csoport és járni még alig tudó kis picurkák is, akik édesanyjuk mögött nagy kíváncsian nézelődtek.

Közös ima után indultunk el a tavaszi természet csodás színpompáját megtekinteni az egyeki komp kikötőjéhez. Jó volt végre kimozdulni a természetbe, ismét rácsodálkoztunk az Úr teremtette gyönyörű világra.

Megérkezésünk után kellemesen telt az idő. Az idősebbek beszélgettek a lombok nyújtotta árnyékban, kedvtelve szemlélték a tájat, a folyót. A mozgékony ifjúság felfedezni indult a bokrok, fák rejtette világot. Próbáltak fára mászni, tanították egymást kacsázni a vízen, és vízbe rönkhajító versenyen is összemérték erejüket. Vállunkon tartott fartörzseken még hintázni is tudtak. Gyűjtöttek terméseket, bodzát is, melyből télre készül majd a szörp. Rácsodálkoztak az apró élőlényekre, a természet ezer szépségére. Pihenésképpen jót falatoztunk, nagy sikere volt a hozott ropogós cseresznyének és pogácsának.

Visszainduláskor Laci atya állt az élre, tudtunkra adva, hogy meglepit készített elő. Nagy örömmel követtük, mikor bekanyarodott a fagyizóhoz.
Első közös kirándulásunkon testileg, lelkileg feltöltődtünk, öröm volt együtt tölteni ezt a derűs tavaszi napot, melyet imádsággal zártunk.
Köszönjük Istennek és Laci atyának, hogy együtt lehettünk hitben és szeretetben!

Dr. Hegedűsné Jámbor Valéria
hitoktató-tanítónő