Keresztek árnyékában

AZ EGYEK-FÉLHALMI KERESZT ÁLLÍTÁSÁNAK KORABELI BESZÁMOLÓJA 

Egyeken és határában összesen 10 köztéri kőkeresztet tartunk számon. Egyek-Félhalomnál,  a Tiszafüredi út mellett, a Fő út 115. szám alatti, a Fő úton az u.n. Pető bolt udvarán található kereszt,  a Bartók Béla úti Öregtemetőben álló, a Baross úti kőkereszt (1943), a Tisza úton és a Fő téren a Katolikus Általános iskola előtt (2017) lévő keresztek, a Templomkertben (1806),  a Szöghatár kunhalomnál (1929) és az Egyeki Köztemetőben 1998-ban állított keresztek. Vannak jobb állapotban lévők és olyanok is, amelyekről kevés vagy szinte semmilyen információval nem rendelkezünk. Elvégzendő feladatunk lenne kikutatni és elkezdeni az állagmegóvásukat.

A minap az egyik olyan keresztről kaptunk információt, amelynek a lábazatán hajdan álló tábla sem látható már, így azt sem tudtuk, mikor került felállításra.

Urbán Márta Főegyházmegyei levéltáros ismerősünk, aki a jubileumi évben végzett plébánia történeti kutatásban is nagyon sokat segített, megtalálta a Félhalomnál álló kereszt felszentelésének korabeli beszámolóját.

A következőkben ezt közöljük. Szeretnénk, ha minden környezetünkben álló keresztnek a történetét megismerhetnénk és másokkal is megismertetnénk.

Az Eucharisztikus Kongresszusra készülve nemes feladat adatik így számunkra, megkeresve és megismerve azoknak a kereszteknek a históriáját, amelyet elődeink katolikus hitükből és buzgóságukból állíttattak és hagytak ránk. 

„A félhalmi kereszt felszentelése az egyeki határban, 1879. aug. 20. A legnemesebb, mert apostoli előnévvel először ékesített fejedelem, szent István első magyar király hittéritői intézkedéseinek egyike volt, hogy országa területén, minden falu, minden hitközségi telep szélén a megváltás jelvénye, a kereszt felállittassék.

Ez által ő nemcsak a keresztény hit terjesztését akarta előmozdítani, avagy népe buzgóságát emelni, hanem jelezni még azt is, hogy népe, mely előbb a pogány erkölcsök szilajságával száguldozott, már a Krisztus tanának világosságában jár, hogy keresztje szelíd árnyékába vonult, hogy az emberi nemet átalakító s nemesítő örök üdv forrásait meregeti már annak tövében. Hogy ő népéből az egyházi és polgári társadalom kertjében az emberi művelődés keresztényi illatával áradozó veteményes kertet alakított már.

És jöttek-mentek az idők. Jöttek, melyek a szent király ültetvényeit mind inkább magasodó lombos, terebélyes fákká növelték. De jöttek, mentek olyanok is, melyek romboló viharokat hozva magukkal, azokat töveikben megingatták, ágaikat, koronáikat megszaggatták. Faluk, városok pusztultak el világra szóló egyházi emlékmaradványaikkal, keresztes emelvényeikkel. És a fejedelmi magyar apostolnak a hit és erény virágaival ékeskedő gyönyörkertje siralom völgyévé változott.

Azonban a fohászok szárnyain a könnyek az égbe utat törtek, felhatoltak. S reá a résztvevő világ mit látott? Azt, hogy a pusztulás romjai, üszkei között egy nemtő jár, ki újra kezdi az alkotást, építkezést. Kin a lángok nem fognak, kit a tüzes üszkök meg nem perzselnek, az éles dárdák, pallosok meg nem sérthetnek, kiről az éles acél nyílhegyek lepattannak, kit a gyilkos ágyúgolyók meg nem ölhetnek.

És ki volt e nemtő? Ki lett volna más, mint szent István apostoli király szelleme! Ki úgy jelent meg az enyészetnek eme dúló eszközei között, mint az ősidőkben ifjak égő kemencéjében az égből leszállt angyal. Mit már az ősi pogány valláshoz visszavágyó irtó törekvések, úgy a tatár-török dúlások s annyi lezajlott vallási villongások s belviszályok között is kebelrázóan felhangzott eme zokogó nemzeti szent ének is bizonyit: „Hol vagy István király ! Téged magyar kíván! Gyászos öltözetben te előtted sírván!”

Ez a szellem volt az, melyet nem volt képes semmiféle balsors a nemzet kebeléből kiölni : ennek megjelenése kezdte mindig újra az alkotást, épitkezést. S áll a magyar Sion ismét. Most is a kereszt s meghajlott keresztű angyali szent korona fényének dicsőségében. Minek a jövőre záloga még egy szent jobb kéz fennmaradása, s annak folytonfolyó hű tisztelete is.

E szellem éltető derűjében emeltetett most is egy kőkereszt a Tiszavidék egyik délibábos részén, az egyeki határban. Az egri káptalan Félhalom nevű tanyai telepén, annak benső határszélén, az Egyekre vezető közlekedési út mellett egy kisebbszerű halmon. Melyet azért ezután méltán keresztes halomnak nevezhetünk.

Sajátságos egy körülmény, hogy amidőn a halom középteteje az alapvetésre egy ölnyi mélységben megnyittatott, ott egy pogánykori emberi csontváz találtatott a történelmi korból; melyet a halom választottabb részében, annak központjában kivájt sir valamely volt előkelő sátoros család-, vagy törzsfő maradványául mutatott fel egyszersmind. Azért a fölibe emelt kereszt itt is ama diadal jeléül tekintendő, melyet az a pogány hit felett nyert. S még ezután is nyerend az Úrnak jövendölése szerint.

És a napok egyike, melyen e kereszt felszenteltetett, a magyar hazának egyik legragyogóbb fényű évfordulati ünnepe szokott lenni, melynek fénypontját ama legdrágább nemzeti ereklye szent István első magyar király jobb kezének kitétele- s ünnepies körülhordozása szokta képezni. E kéz írta ama rendeletet, hogy minden falu, város szélén a megváltás jelvénye felállíttassék. Mely rendelet hódolatra talál még most is, több mint 800 év eltelte után. Ennek nagyobb jelentőségére történt e napon, szent István király ünnepén, a kereszt-felszentelés, melyet Kiss János egyeki esperest-plébános úr vitt végbe, kinek éppen lelkipásztori joghatóságához tartozik a már nem kevéssé népessé vált félhalmi tanyai telep.

Az ünnepre a káptalani uradalom közelebb lakó tisztjei is megjelentek; nemcsak, de Füredről s a kócsi pusztáról is néhányan, kik között protestáns urak is voltak.

A közvetlenebbül érdekelt hívek kettős búcsúi menetben érkeztek meg a hely színére. Egyik magából a tanyai telepből, másik Egyekből, az anyaegyházi fészekből megható, sorakozott tömegben, templomi zászlók és lobogók alatt. Mindkettő: hogy a kereszten meghalt názáreti Jézust ég, föld előtt ez alkalommal is Megváltó Istenének vallja. Mindkét, kisebb nagyobb búcsúi csapat már messziről hallatszó, örvendetesen fenzengő szent énekhangok áramlataiba volt merülve. S a jövendölés: én ha felmagasztaltatom t. i. a kereszten, itt is, e két búcsúi csoport egyesülésében, a kereszt tövénél teljesen méltó kifejezést, beteljesedést nyert. S önkénytelenül ajkainkra jött a vallomás: valóban szent, papi s királyi nemzetség ez, mely ekkép hódol. Mely nemzetség feje, főpapja s királya a megtestesülés által s a kereszt oltárán szent vére kiontásával szentelte azt meg. E vallomást viszhangoztatta közbeszólt mozsárágyúk dörgése is. Egyúttal oly öröm-érzés vett lelkünkön erőt, mely olvadó gyöngykönyekben hatolt fel szemeinkbe.

Ily külső, benső mozzanatok élén vette kezdetét a keresztfelszentelés az egyház szertartásai szerint. Utána következett a szentbeszéd, mely mint a megeresztett selyemszál, oly egyszerűen s megható szépséggel folyt le a nevezett lelkipásztor úr ajkairól.

Tartalmát annak a megváltás jelvénye, a kereszt képezte, mint amely emlékeztet a múltra, vezet a jelenben s biztosit a jövőre. És a kath. hittan, mint a szín arany ragyogott benne azon végkifejezéssel: hogy minden a kereszt iránt tanusíttatni szokott tisztelet, hódolat, magára a megváltó Istenemberre vonatkozik, kit az ábrázol.

Magasztalólag emlékezett meg közben Kovacsóczy István egri kanonok úrról, ki e keresztet felállittatta, s hogy ez már negyedike azoknak, melyeket ugyanaz a káptalani uradalomban emeltetett.

És ennek utána, ki-ki magában áldást kérve a kereszt felállítójára, annak felszentelőjére, a viseletével oly sok lelki örömet nyújtó ájtatos népre, valamint a lefolyt ünnepélyesség világi részének rendezőjére, a tanyai birtoktelep gazdatisztjére, utunkra visszatértünk.

Eltávoztunk abban a hitben, hogy él még e hazában szent István első magyar apostoli király szelleme, mely őrt áll, gondoskodik, hogy népe áldásthozó vallásos hitélete fennmaradjon. Eltávoztunk abban a hitben, hogy ezen, a gyepes föld sík talaján a maga halmával oly szépen felmagasló keresztet nemcsak a fennrepkedő pacsirták fogják ékes dallamokkal körülzengeni, de e tanyai nép is közimahelyévé, kálváriájává választandja azt, kivált a megváltásra emlékeztető évfordulati idő napjaiban.

És eltávoztunk még abban a hitben is, hogy figyelmeztetvén e kereszt az úton, járókat, kelőket az élő hit, remény s önfeláldozó munkás szeretet gyakorlatára, ez által az több lelki gyümölcsöket, dúsabb áldásokat hozand e Tiszavidékre, mint egy-egy hazai, mint például amott, lejjebb a török-szent-miklósi szabadkőmüves páholy is di-vatnemü kertjében s hódoltsága területén, melyeknek titokzatos termei épen nem hangoztatják vissza, sem nem képviselik sem isteni missióval, sem másképen a felfeszitett názáreti Jézusnak, mint Istenembernek, általa az összes emberiség életdelejtűjévé hagyott emez igéit: hogy ő az út, ő az élet, ő az igazság; aki őt követi, nem jár sötétségben aki ő benne hiszen, üdvözül. Ki öröktől fogva született Fia az örök Atyaistennek. Ki a páholyi iskolák építő mestereinek, tanoncainak nyelvén is a mindenség legfőbb építő mesterének (totius universi supremus architector) neveztetik.

Tariczky Endre

Forrás: Egri Egyházmegyei Közlöny
Köszönjük Urbán Mártának, az Főegyházmegyei Levéltár levéltárosnak szíves segítségét!

Fotó: PlebaniaTeam