Ima iskola 2.

Miért jó a rózsafüzér?

2017. november 22-én intézményünk dolgozói második alkalommal vehettek részt a Szent József Plébánia által szervezett Ima Iskola előadásán, aminek a rózsafüzér volt a témája. Megismerkedhettünk annak eredetével, imádkozásának szokásaival (mikor és hol lehet imádkozni), életünkben betöltendő szerepével, s hogy miért is fontos a rózsafüzért nap mint nap elimádkozni…

A mai Ima Iskolában Laci atya előadótársa Ilyés Erika Segítő Nővér volt, aki Csobánkáról érkezett hozzánk. Erika nővér rövid bemutatkozással kezdte. Eredetileg Erdélyben, Csíkszentdomokoson tevékenykedik, a Segítő Nővérek Kongregációjának tagja, boldog szerzetes. 2003 őszén bekapcsolódott a Gyulafehérvári Főegyházmegye családpasztorációs tevékenységébe, így a gyerekek, fiatalok mellett a családok közösségbe való tartozásának, együtt imádkozásásának, egymást támogatásának megerősítésében is nagy szerepet vállalt. Kedves személye és a magával hozott személyes történetei egyből magával ragadták a hallgatóságot. Erika nővér beszélt nekünk a rózsafüzérima „betervezésének” fontosságáról,- azaz: be kell iktatni a napirendünkbe, ha kell beírni a naptárunkba, mikor fogunk időt szánni az Istennel való kapcsolattartása, a Vele való találkozásra. Bemutatta a rózsafüzér kialakulását, magának a rózsafüzérnek a struktúráját, és szólt az irgalmasság órájáról.

Mindezek után Laci atya a rózsafüzér imádság teológiájából adott egy kis ízelítőt, majd megemlítette a „közbenjárás” fontosságát is. Arról is szót ejtett, hogy a rózsafüzér imádságot egyesek gyermeki imának tartják annak egyszerűsége miatt, s hogy nemcsak az idősek imádkozhatják, hanem bárki és ha megtaláljuk a „megfelelő” időt és helyet, akkor bármikor és bárhol elimádkozhatjuk, mint ahogy a mai este zárása képpen mi is megtettük azt.

Úgy hiszem, a ma kapott szellemi és lelki útravaló is egy életre szól mindenki számára. Talán egy lépéssel ma is közelebb kerültünk az ima befogadásához, s lehet, hogy sokak szíve felpezsdült az este folyamán az Úr közelségének lehetőségén.

Kiss Menyhárt Éva tanárnő

Fotó: Papp Ágoston