Hétköznapi hősök hitvallása

Hatodik alkalommal gyűltek össze az egyeki Szent József plébánián a hittestvérek, hogy a jubileumi készület jegyében részt vegyenek a soron következő előadáson, melynek főszereplője ez alkalommal a nyíregyházi Zsatku házaspár volt.

Az előadás témája: A katolikus család mibenléte, megtérésünk története.

László és Mónika felváltva vitték a beszéd fonalát, kiegészítve egymást, mint igazi férj és feleség, egymás igazi felei, együtt egy tökéletességre törekvő egész. Fiatalon kötöttek házasságot, hamarosan a gyermekáldás örömében és gondjában is részesedtek, végezték tanulmányaikat, építették és működtették vállalkozásaikat, otthonukat. Nagy lendülettel vetették alá életüket az üzleti világ kihívásainak. A mai kor emberére jellemzően, a sikeres életet megalapozó vég nélküli hajtásba kezdtek a munka frontján. Mónika elmondása szerint életének 80%-át töltötte ki ekkor a munka. László, aki gyermekkorától római katolikus neveltetésben részesült, rendszeresen templomba járt, s a két gyerek, Gergő és Bettina is részesültek a keresztség szentségében, elsőáldozók is voltak. A férj titokban dédelgette vágyát, hogy egyszer teljes lesz a létszám minden vasárnapi szentmisén, hogy evangélikus családban született párja csatlakozik a hármashoz: apához és gyerekeikhez.

Mónika hitélete azonban ekkor még olyan volt, mint a templomba járása: hol volt, hol nem volt.

A fordulat egy nagy próba után állt be. Gergőnél, 18. születésnapja közelében, 80%-ban kitöltött tumort találtak a veséjében. Mónika a műtét alatt érezte igazán testközelből a Jóisten jelenlétét, s mondott azóta is nagy hőfokon égő igent erre a jelenlétre. Élete jelentős változásokon ment át: a nagy miérteket igazságkeresésében felváltották a lassan, de biztosan kialakuló hogyanok. Segítői, iránytűi voltak többen ezen az úton. A keresésben, Istenhez vezető útján mellette állt férje, erős és kitartó gyermekei, barátai és testvérré lett vezetői, új barátai. Agilis, jó problémamegoldó, aktív, a szervezésben különösen tehetséges Mónika. Felismerve, hogy mindezen képességek Isten ajándékai, különös módon köszönte meg: visszaadta annak, akitől kapta. Amilyen nagy erővel belevetette korábban magát az üzleti életbe, most ezt az erőt adja magából újra, de már ingyenes ajándékként, Isten nagyobb dicsőségére. A nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya plébániájának ajánlotta fel szolgálatait, s egyengeti segítőivel együtt a házaspárok útját. Férjével együtt, kéz a kézben, egymást támogatva, minden körülmények között felvállalva egymást és a hitüket, igazi apostoli küldetést végeznek: hirdetik az örömhírt, tanúságtevő életükkel adva mindenről példát. Az előadás alatt végig a szimpátia és az őszinte hitelesség volt az uralkodó.

Plébánosunk, Papp László két dolgot emelt ki összegzésként:

1. A megtérés egy folyamat, állandó igazodás.
2. Istenre találásunk után máshová kerülnek a hangsúlyok és megváltozik a mi viszonyunk körülményeinkhez.

Igazi üdítő volt ez a két őszinte ember a fülledt nyár forróságában. Követhető!

Farkas Éva

Fotó: Papp Ágoston