Apákért és férjekért zarándokoltak az egyekiek
„Úton Jézussal, Egymásért” volt a mottója annak a zarándoklatnak, amit Szent József Évében az egyeki plébánia közössége szervezett Pünkösd után, Szűz Mária az Egyház anyja emléknapján, május 24-én.
Mindenkinek van édesapja, aki e világra született. Ha házasságra készül, akár fiú, akár lány, fontos, hogy Istentől kérje, hogy jó férj és családapa legyen, a lányok pedig Szent Józsefhez hasonlóvá válni kívánó férjekkel lehetnek igazán boldogok. De a lelkiatyáknak is szüksége van imádságos háttérre, mert az egyházközségek vezetőiként ugyancsak Szent Józsefben találhatják meg követendő példájukat. Ezekkel a gondolatokkal keltek útra május 24-én több mint húszan, hogy Egyekről Tiszafüredre zarándokolva imádságos napot tölthessenek együtt – egymásért – Jézussal.
Reggel hat órakor az egyeki templomban zsolozsmával kezdték a napot, melynek keretében a plébános megáldotta a zarándokok egységét kifejező nyakpántokat, névtáblákat. Egyik testvérünk még korábban kelt, hogy az útra írt üzenetekkel segítse a több, mint 20 km-es távra indulókat, akik ragyogó napsütést kaptak ajándékba Mennyei Atyánktól.
Voltak, akik a házuk előtt elhaladó zarándokokat a kapujukból köszöntötték és kérték, hogy az ő családjuk szándékait is vigyék magukkal. A legrégebbi idő óta működő Rózsafüzér Társulat bokoranyája a falu határától csatlakozott a csoporthoz egy rövid ima erejéig, amennyire testi ereje engedte. Voltak, akik a település határáig, vagy a Tisza melletti gátig tudtak csak jönni, de lelki egységükről biztosították a zarándoklat résztvevőit.
Az úton, amely az autós forgalommal nem terhelt gáton haladt, zarándokénekek, rózsafüzér, csendes szakaszok és kötetlen beszélgetési lehetőség váltotta egymást, rövid pihenőket beiktatva, tekintettel a legfiatalabb három évesen útra kelő zarándoktársukra éppúgy, mint a hatvan éven felüliekre. Ahogy közeledve a tiszafüredi templomhoz egyre nehezebbé váltak a lépések, annál jobban tudatosították magukban, hogy ez a személyes áldozat, minden lépés, amit ma tesznek, a szívükben hozott szándékokért van felajánlva. Egy édesanya a családban lévő fiúk számára a papi hivatás kiesdését kérte az Úrtól, más a családi békét és egységet fogalmazta meg szándékaként, voltak akik a személyes hivatásuk megtalálásáért keltek útra, de megfogalmazódott az elkövetett bűnök miatt okozott sebek gyógyítása is.
A több, mint hat órás út végén megérkezve a tiszafüredi templomba, hálaadó imádság keretében helyezték el a gyalogos zarándoklat résztvevői a Szűz Anyának és Szent Józsefnek hozott koszorújukat.
A kisebbek kedvéért, akik csodálatos türelemmel és áhítattal gyalogoltak végig, jutalom fagylaltozással kedveskedtek, hogy vonatra szállva érkezzen vissza az a 16 fő, akik végig vállalták az út megtételét.
A vasútállomás peronjára írva ismét kedves üzenet fogadta a haza érkezőket, akik testileg ugyan megfáradva, de szívükben lelki ajándékokkal gazdagodtak Szent József és a Szent Szűz áldott jelenlétében.
Fotó: Pappné Fekete Mónika, Záborszki Enikő
PlebaniaTeam