Mi mindenért hálásak az egyekiek?
Szent József év alkalmából -több mint egy hónappal ezelőtt- egy Hála-ládát helyeztünk el a templomunkban, most betekintettünk az egyeki láda értékes tartalmába.
A megosztott hálagondolatok segíthetnek minket abban, hogy minden aprónak tűnő dologért egyre hálásabbak tudjunk lenni!
Hála közösségünk tagjaiért, hála azokért, akik megszólítva érezték magukat és leírták Isten felé érzett köszönetüket!
Hála azokért, akik növekednek Isten szeretetében, és így az embereket is jobban szeretik! Csordultig van a szívünk köszönettel!
„Adjatok hálát mindig mindenért Urunk Jézus Krisztus nevében az Istennek, az Atyának.” (Ef 5,20)
Mi mindenért adtak hálát? Fogadjuk be szeretettel soraikat!
„Hálás vagyok, hogy hálát adhatok!”
„Hálás vagyok, hogy van kiért, és miért hálát adnom!”
„Teljes szívemből hálát adok Istennek! Mindenekelőtt a hitemért, amit szívembe helyezett! A Vele való állandó kapcsolattartás tud nyugalmat önteni szívembe, és teljes lelkemmel Rá tudom bízni szeretteimet, akiket Tőle kaptam! A mérhetetlen szeretetét minden pillanatban megtapasztalom!
„Hálás vagyok, hogy mindig egy lépéssel előttem jársz Uram! Kezedben tartod életem, és gondot viselsz rám, még akkor is, ha rossz gyermeked vagyok! Szereteted határtalan!”
„ Hálás vagyok a Fatimai szűzanyának és Atyának, hogy közbenjártak a veszélyben lévő 7 hetes magzatomért. Ezt a hálát nem lehet kifejezni szavakkal, ez az érzés örökké bennem lesz!”
„Igazából én olyan sok mindenért vagyok hálás Uram, hogy ez a papír kevés lenne minden felsorolására. Elsősorban hálás vagyok az életemért, a szülemiért, hogy igent mondtak rám. A páromért, akivel 24 éve vagyok házas. A gyermekeimért, akivel megajándékoztál minket. Hálás vagyok azért, hogy egészségesek vagyunk, van mit ennünk, innunk.”
„Hálás vagyok Istennek a barátaimért, családomért! Köszönöm, hogy egészséges vagyok, hogy van mit ennem minden nap.”
„Hálás vagyok a jó Istennek, mert van hol laknom, mert van családom, és, hogy gondoskodnak rólam és testvéreimről édesanyámék.”
„Hálát adok, hogy ilyen jó családom van”
„ Hálát adok, hogy lányom olyan szép nagylánnyá cseperedett, hogy idejében megérett arra, hogy kollégista legyen!”
„ Köszönöm csodálatos férjemet, aki annál jobban szeret, és, akit annál jobban szerethetek, minél közelebb vagyok Jézushoz!”
„Köszönet az értékes, szeretetteljes együtt töltött családi estékért, programokért, napokért, ünnepekért, percekért, pillanatokért.”
„Csodás hála a Billings-módszerért!”
„Hála, hogy a családommal minden este hálás szívvel, hálád adva, hálaimával hajtjuk álomra a fejünket!”
„Boldog vagyok, hogy ennyire sok embert ismerek, szerethetek!”
„Köszönöm Istennek, hogy nincs bennem harag, és nem tudok irígy lenni!”
„Minél közelebbről szeretem Jézust, annál jobban szeretem a családomat, és az embereket körülöttem, mellettem.”
„Hálás vagyok a mai napért, hogy felébredtem, hogy a családdal közösen elmegyünk a vasárnapi misére, valamint azért, hogy azzal a férfivel tölthettem el a mai napot, akiért a szívem mindig is dobogott!”
„Nagyon, hála!”
„Hálát adok családomért, szeretteimért!”
„Hála a gyermekeinkért, akik a mennyországból tekintenek le ránk!”
“Hála azért, hogy munkatársam férje jobban lett, akiért oly sokat imádkoztam. Hála a csodás napfelkeltéért. Hála a gyerkekek szeretetéért, öleléseiért, apró ajándékaiért, Hála, hogy volt kitartásom futni. Hála, hogy akkor sem hagysz el Uram, ha hűtlen vagyok. Hála, hogy érezhettem a napfény melegét az arcomon. Hála, hogy számítanak rám a barátaim. Hála, hogy küzdhetek magammal… és ezáltal formálsz engem. Hála, hogy Általad éled a természet, és vele együtt a lelkem is. Hála a szeretet fájdalmáért. Hála, hogy ebben az időszakban is támaszom lehetsz az Eukarisztiában. Hála, hogy a múlt héten Magadhoz vezettél engem, és időben eljutottam a misére. Hála a Szentségimádási alkalmakért, amikor megoszthattam Veled bánatom, fájdalmam, aggodalmaimat. Hála azért, hogy nem vagyok beteg. Hála azért, hogy futás közben láttam7-8 őzikét. Hála, hogy motiválhatom barátnőmet a mozgásra, és ezáltal többet tudok róla. Hála édesanyám szeretetéért, és a közös imákért. „
“Hálás vagyok a családomért, szüleimért és testvéreimért. Hálás vagyok, hogy szerető, gondoskodó otthonban nevelkedtünk. Hálás vagyok nagyszüleimért, akik láthatták, hogyan nevelkedünk, növekedünk együtt. Hálás vagyok, hogy gondoskodó, vallásos közegben tanulhattam… Hálás vagyok, hogy megtanítottak, példát mutattak, mik a kincsek, boldogságok földi életünkben. Hálás vagyok, hogy megtaláltam a Társamat, akivel közösen végezhetünk szolgálatot az Úrnak. Köszönöm Istenem! Köszönöm, hogy áldásoddal kíséred életemet! Kérem, kísérd közös életünket is!” „Minden igyekezetünket látja a JóIsten!”
„Sok-sok kegyelemért, amit eddig kaptam”
„A Jó Isten áldja meg Atyát, hogy még sokáig itt, Egyeken vezesse ezt a nyájat”
„Hálát adok a jó Istennek, hogy minden nap velem van jóban, rosszban, vigyáz a családomra, rám!”
„Hálát adok neked édes Istenem, a gyermekemért, a szüleimért, tesómért, hogy egészséges vagyok és vagyunk, s hogy minden nap új reményt adsz nekem, s nem hagysz el engem, mindig mellettem vagy minden bajban, s segítesz kiutat találni, megoldást a problémáimra.”
„Hálásan köszönöm Istenem:
-a családomat, – férjemet, – gyermekemet és a családját, – a kisunokámat, – az ő könnyű beilleszkedését a bölcsődébe, -munkámat, munkatársaimat, -osztályomat, -Plébános Atyánkat, – nehézségeket, amelyek tanítanak, -hitemet, -életemet, -kegyelmeket-
Köszönöm, hogy mindig szeretsz és mellettem vagy életem minden pillanatában! Ámen”„Hálát adok a Jó Istennek unokám szeretetéért, családom tagjaiért, szeretteimért!”
„A családunkért, egészségünkért, munkánkért, életkörülményeinkért, rokonainkért, barátainkért, életünkért.”
„Köszönöm, hogy ilyen édesanyám van, meg, hogy élhetek, és hogy kaptam egy kiskutyát, drága Istenem és Jézusom mindent!”
„A családomért vagyok hálás, meg, hogy minden napom egy boldogság!”
„ISTENEM, MENNYEI ÉDESATYÁM! Köszönöm mindazokat, akiket mellém adtál!”
„Hála azokért az emberekért, akik szeretnek!”
„Azért, hogy újra van internet a plébánián.”
„Hálát adok Istennek, hogy egy ilyen szerethető családban élhetek!”
„Hálát adok, hogy életemet Istennel élhetem.”
„Hála minden percért, amit a nehezen elalvó gyermekem ágya mellett töltöttem, tölthetek!”
„Egyedül tud zuhanyozni a kislányunk! Milyen jó!”
„Milyen jó, hogy tiszta ágyneműben alhatunk!”
„Lányunk kitartóan küzd a céljaiért-ezért is hálás lehetek.”
„Végtelen boldogsággal tölt el, hogy megtanulhattam imádkozni.”
„Hálát adok a családomért”
„Hálás vagyok, mert mindig egy lépéssel előttem jársz Uram… Minden nap egy apró örömért..
„…hogy szép hangja van a lányaimnak, fiamnak, páromnak…”
„Hálát adok Neked mindazért, amit minden nap adsz nekem és családomnak!”
„Istennek hála, hogy családom tagjainak csillogó szemében visszatükröződik Jézus szeretete.”
„Hálás vagyok gyermekeimért, akikkel megajándékozott a Jó Isten!”
„Hálás vagyok, hogy Istennel ilyen szoros kapcsolatom van. Hálát adok a szüleimért, a testvéreimért, és a barátaimért.”
„Hálát adok édesanyám jó orvosi eredményeiért. Hálás vagyok a családomért, unokámért, férjemért, gyermekeimért, ÉDESANYÁMÉRT”
„Nagyon nagy hála!”
„Hálát adok, hogy annak idején Istennel a jó útra térhettem.”
„HÁLÁS VAGYOK! Hálát adok neked Istenem a sikeres vizsgákért. Az erőért a kísértések idején.- Az erőért, és kitartásért a feladataim végzése során. Azért, hogy nagyszerű embereket ismerhettem meg. Azért, hogy nincsenek anyagi gondjaim. Azért, mert lett saját házam. Azért, mert megvalósíthatom, az elképzeléseimet. Azért mert adtál nekem értő szívet. azért, mert értelmemet megvilágosítottad. Azért, hogy már többször elvégezhettem a pompeji rózsafüzért. Hálát adok a barátaimért, a szüleimért. (…) Hálát adok, az ifi klubért, a plébánia közösségért. Azért, hogy jó papunk van, akinek gondja van a lelkünk Istenhez vezetésére. Hálát adok Uram a számos lehetőségért, amivel megajándékoztál engem, és a számos próbatételért is, amikkel neveltél, és tanítottál engem. Ámen”
„Dicsértessék a Jézus Krisztus! Röviden szeretnék a Jó Istennek elég hálát adni, hogy még itt vagyok, hogy a hitem mindenen átsegített. Imádkozom a papokért, Laci atyáért, aki itt él velünk, és szépen terelgeti nyáját. Áldja meg a Jó Isten éret! Hálával imádkozom gyermekeimért, menyem, vejem, onokák, onoka vő, és a kis dédikért, akik öten vannak, és nagyon szeretnek. rajzolnak nekem nagyon szépeket, időgépet, hogy ebből jöttél ki.”
„Jézus érkezik: Virágvasárnapi bevonulás Jeruzsálembe:
“Te adj erőt, hogy lépni tudjak, Ha megbántanak, ne zokogjak, Te add meg, hogy eltűrjenek, Hogy hibáimat szeressenek, Te erősítsd meg erőtlenségem, Hogy máskép vigyem a keresztem, Te légy árvaságom erős támasza, Tudom, hogy te vagy a gyengék gyámola, Te őrizd meg gyengülő eszem, Hogy életem nagy teher ne legyen, Te adj azoknak szeretetet, Akinek én adtam életet, Legyen szívükbe jóság, irgalom, Öregségemet értő számolom, Add, őrizd őket édes Jézusom. Hogy találkozhassunk nálad egykoron. Vezess, erősíts, oltalmazz, végső órámon irgalmazz!” Ámen
„Hála: Köszönöm Istenem, amiért tegnap éreztetted velem vigasztaló szeretetedet, köszönöm, hogy vezetsz. Köszönöm, hogy adtál mellém társakat, akikkel megoszthatom gondolataimat, akikkel együtt imádkozhatok minden nap, köszönöm Uram a gyönyörű napos száraz időt és köszönöm most az esőt. Köszönöm Uram, hogy jól haladtam a munkában, köszönöm Uram, hogy új dolgokat tanulhattam, köszönöm Uram, hogy egyre jobban eltávolítassz engem a virtuális léttől, és a való világ felé fordítod tekintetemet, köszönöm Uram, hogy a nehéz helyzetekben is nyugalmat adtál, köszönöm, hogy ott voltál velem, amikor a közösségért, másokért fáradozta, köszönöm, hogy úgy éreztem jól haladnak azok a dolgok, amikkel foglalkozok, köszönöm, Uram, hogy figyelmemet az imádság felé fordítottad, Hálád adok Neked Istenem (….)”
„Hála, hála, hála!”
A nap folyamán bármikor leírható, amiért hálát adunk, és a lejegyzés bedobandó a ládikába, hogy mások számára is ismertté, befogadhatóvá válhassanak az érző szívek hálakifejezései!