Mindenszentek ünnepe és Halottak napja
Templomainkban is megünnepeltük Mindenszentek ünnepét. Ünnepi miserendet tartottunk, majd délután 17 órától ünnepélyes vesperással zártuk az ünnepnapot. Azt követően a templomban elimádkoztuk elhunytjainkért a halotti virrasztó zsolozsmát, 19 órától pedig a temető keresztjénél, az elmúlt évhez hasonlóan a completóriummal engeszteltünk minden megholtért.
Mindenszentek ünnepe
Az Egyház nem akar az Isten látására jutott lelkek közül egyet sem figyelmen kívül hagyni. Ezért szentel egy ünnepet Mindenszentek tiszteletének, tehát azoknak is, akiknek nevét egyedül csak Isten ismeri. Ez a legfelsőbb foka az Egyház életének. Mindenszentek ünnepe a küzdő és győzedelmes egyházat egy nagy családi ünnep keretében akarja egyesíteni, amikor minden állás, kor, nemzet és idők megkoronázottai győzelmi pálmáikkal integetnek felénk és biztatnak, hogy törekedjünk e dicsőséges diadaljel után, Istennek örök, boldog meglátására.
Ehhez az ünnephez a Pantheon ajándékozása nyújtotta az alkalmat, melyet Phokas császár adott IV. Bonifác pápának (608-25). Ezt Kr. e. 27-ben Augusztus tiszteletére építették. Sok fülkével van ékesítve és ezekben isten-szobrok állottak. A pápa ezután templommá alakította át és Isten Anyjának és a szent vértanúknak tiszteletére szentelte, 609. vagy 610. május 13-án, IV. Gergely (827-44) ezt az avatási ünnepet november 1-re helyezte át és IV. Sixtus (1471-84) oktávával, az egész Egyházra kiterjesztette.
Ma Mindenszentek az egyházi év nagyünnepei közé tartozik: első osztályú ünnep, vigíliával kezdődik, mely böjti nap. Egyúttal az egyházi év utolsó szakába esik az Egyház diadalünnepe, melyen seregszemlét tart mennyben diadalmaskodó tagjai felett. Nagy és ránk nézve igen fontos tanítása az Egyháznak a szentek közösségéről szóló tanítás, mely sehol sem lesz oly élettől átjárt valósággá, mint a megértett és átélt liturgiában. Pedig csak ekkor lesz meg bennünk a katolikusságnak, más szóval a közösségnek, az egyetemességnek igazi tudata. Az egész liturgia ezt hirdeti, de a mai ünnepen még jobban kellene erre gondolnunk, hogy katolikus életünk irányítója legyen a szentek egyességének hittétele. A szentlecke szerint Szent János fönséges vízióban látta Isten szentjeinek boldogságát, amiről az Úr mondotta, hogy szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív fel nem fogta. Ezt próbálta emberi szóval visszaadni. Úgy hallgassuk tehát meg szavait, mint a szavakkal ki nem fejezhető boldogságnak szavakba öntését.
Oratio: Mindenható örök Isten, ki megengedted, hogy minden szentednek érdemeit egy ünnepnapon tiszteljük, kérünk, hogy e sok közbenjáróra való tekintettel add meg nekünk gazdagon irgalmasságod sóvárgott bőségét.
Halottak napja
2011. november 2.
Tegnap a diadalmas Egyházról emlékezett meg a liturgia, ma a szenvedő Egyházra fordítja a hívek figyelmét. A clunyi bencés kolostorból terjedt el ez a szép szokás az egész Egyházban. Legújabban megengedte az Egyház, hogy a papok ezen a napon három misét mondhassanak a tisztítótűzben szenvedő lelkekért. Ezenkívül annyiszor engedélyez teljes búcsút, ahányszor Mindenszentek délután és ezen a napon templomba vagy kápolnába betérve, imádkozunk a szegény lelkekért. Mindegyikünknek van kedves halottja, használjuk fel tehát az ő javukra a mai nap kegyelmét.
Mindenszentek vecsernyéje után minden ünnepi díszt eltávolítanak az oltárról és a halottak vecsernyéjének hangulatával jámbor komolyság tölti be a templom csarnokait. Ezután az Egyház a hívő népeket körmenetben vezeti a mécsekkel és őszi virágokkal díszített sírokhoz és ott elmondja a liturgikus könyörgést az elhunytakért. Másnap reggel külön zsolozsmát tart a halottak napjáról és ünnepélyes gyászmisét mond.
Halottak napjának gyász ünnepe különös alkalom és ösztönzés legyen számunkra, hogy könyörgéssel és jótettekkel (alamizsna, búcsúk) a kedves halottak iránt érzett részvétünket valóban kimutassuk. Ezért, ha csak lehet, járuljunk méltóan a bűnbánat szentségéhez és a szentáldozáshoz, hogy e nap «toties-quoties» teljes búcsúját mentől többször elnyerhessük és a szegény lelkekre átruházhassuk. A sírok látogatása emlékeztessen minket a földi mulandóságra és ébresszen bennünk gondolatokat arról az igazságról, amit a halott a sírból kiált: «Ma nekem; holnap neked – ami én ma vagyok, az lész te holnap.» Joggal és bölcsen nevezi a keresztény nép az egész novembert a halottak hónapjának. Mert a Mindenszentek és halottak-napi szertartás, amelyekkel kezdődik, lelkünk halhatatlan életére emlékeztet, és elvezet a másvilág szemléletére. Legszebben kifejezésre juttatják azonban hitünknek a küzdő, szenvedő és győzedelmes Egyházról (szentek egyessége) szólótanítását.
Oratio: Minden hívek teremtő és megváltó Istene, szolgáid és szolgálóid lelkének add meg minden bűnük bocsánatát, hogy jámbor könyörgéseikkel elnyerhessék a bocsánatot, melyet mindig óhajtottak.
(Az ünnepek magyarázati Szunyogh Xavér OSB atya írásából valók.)
A halotti virrasztás