Csak egész szívet érdemes odaadni
A Család Éve kapcsán hívtuk meg Dr. Seregély István nyugalmazott egri érsek urat, hogy ossza meg gondolatait velünk. Tartalmas, saját élettapasztalataival fűszerezett előadása kicsiknek és nagyoknak egyaránt érdekes és mély üzenetet hordozott, amelyben a kicsik megtanulhatták, hogy már egészen korán érdemes imádkozni leendő házastársukért, az idősebbek pedig az értékeket átadó szülői, nagyszülői hivatásukban erősödhettek meg.
Sokan gondolják úgy, hogy a család modellje mára idejétmúlt, archaikus közösségmodell, melyet felváltott a szabad együttélés, az elköteleződés nélküli formáció. De lehet-e egy széthulló társadalomban nemet mondani az ember történelmének hajnalától létező család intézményére? Akik itt vagyunk és elődeink is apától és anyától kapták életüket, mint a Gondviselő Isten minden embert üdvözíteni akaró tervének munkatársai. Tehát bármennyire is azt akarják elhitetni, hogy a családra már nincs szükség, ahhoz, hogy egészséges emberek szülessenek testileg és lelkileg, kihagyhatatlan a család óvó és védő közege. Amikor egy férfi és egy nő elhatározza, hogy életüket összekötik, ez a döntés nem magánügy, hanem a család, barátok, ismerősök életét is meghatározó esemény. Különös, hogy napjainkban ennek a visszavonhatatlan döntésnek nyilvánosság előtti kimondását nem tartják fontosnak. Pedig éppen ezáltal fejezik ki, hogy elköteleződésük visszavonhatatlan.
A családban tanuljuk meg emberi életünk alapjait, a munkát, a becsületet, a másokra figyelést, a szeretet művészetét. Jézus is családban születet, ahol engedelmeskedett szüleinek. Ha Isten Fia mindenről lemondott, de a családba születés biztonságáról nem, akkor ékes bizonyítékát kapjuk annak, hogy erre az Istentől rendelt védettségre mindenkinek szüksége van. Mindezekről hallhattunk érsek úr előadásában. Azt követően a képviselőtestület férfi tagjai és a férfi klub a plébánián közös vacsorán találkozott meghívott vendégünkkel.